Klímaváltozás, klímajogok

A fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti szempontokon. Egyik fő célja a szegénység leküzdése, a szociális jólét biztosítása a jelen és a jövő nemzedékei számára. A globalizáció folyamata éppen ezzel ellentétesen hat: az úgynevezett szabadpiaci modell az egyéni érvényesülést, öngondoskodást, az erős piaci versenyt helyezi előtérbe. A piacgazdaságnak azonban nincs megfelelő önszabályozási mechanizmusa, bizonyos „áruk” előállítását és felhasználását nem is lehet a piacra bízni. Ilyen „áru” a munkaerő, amelynek az „előállításához” a népesedéspolitika, az oktatás és az egészségügy területén is állami segítségre van szükség. Ugyanígy feladatok hárulnak az államra a környezetvédelemben. Miközben növekszik a társadalmi szakadék és a szegénység, a globalizáció előnyeit csupán földrajzilag, jövedelmileg jól behatárolt csoportok élvezhetik. Az esélyegyenlőtlenségek nemcsak az „észak–dél” választóvonal mentén, hanem a fejlett világon belül is nőnek, újra erősödik a faji diszkrimináció.

A nemzeti alkotmányokban biztosított alapvető jogokat az emberi jogi szabályozás a nemzetközi kötelezettségek szintjére emelte. Van azonban az emberi jogoknak egy csoportja, amely nem pusztán nemzetközivé vált a globalizáció hatására, hanem maga a globalizáció hozta létre. A nemzetközi jogban legújabban kialakult, úgynevezett harmadik generációs jogokat sokan a globalizáció kihívásaira adott emberi jogi válaszoknak tekintik. Idesorolják a békéhez való jogot, amely a fegyverkezési versenyt ellensúlyozza; az egészséges környezethez való jogot, amely meg a környezetszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet. Jóllehet a harmadik generációhoz tartozó jogok még csak a kialakulás stádiumában vannak, már ma is egyre többen használják a fenntartható fejlődéshez való jog fogalmát.

A klímaváltozás elsődleges emberi jogi hatása, hogy növeli az egyenlőtlenségeket, kihat a természeti katasztrófák által az élethez és a testi épséghez való jogra, az emberi élet fenntartásához szükséges alapvető természeti kincsek veszélyeztetése révén pedig a vízhez, élelemhez és egészséghez való jogra.

A klímaváltozás emberi jogi megközelítésének a térhódítása azért is kívánatos, mert a méltányosság és az osztó igazságosság elvén alapuló eddigi nemzetközi törekvések nem vezettek eredményre, a kibocsátás szintje globálisan egyre nő. Persze az emberi jogi megközelítés sikeréhez sem fűzhetünk felhőtlen reményeket, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik legnagyobb kibocsátó, az Amerikai Egyesült Államok – a kiotói jegyzőkönyvhöz hasonlóan – azokat az emberi jogi egyezményeket sem ratifikálta, amelyek a klímajogok biztosításának a csíráját jelenthetnék.

A klímapolitika kibocsátáscsökkentési intézkedései csak globális összefogással hozhatnak tartós eredményeket. Addig is számolni kell a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaival. Magyarország esetében árvíz, belvíz, özönvízszerű esők, jégesők, aszályok, új kórokozók és kártevők megjelenése, korai és késői fagyok, hóakadályok, hőséghullámok, szélviharok, erdő- és bozóttüzek okozhatnak gazdasági károkat és társadalmi problémákat. Ezek ellen védekezni kell. Az alkalmazkodás magában foglalja a felkészülést, a megelőzést, a kárenyhítést és a helyreállítást. A klímaváltozás életre hívta a klímajogokat.

A fenntartható fejlődés elvének csak akkor tudunk megfelelni, ha beavatkozásainkkal nem újabb megoldandó problémákat okozunk, hanem előrelátó módon megelőzzük azokat. Albert Einstein szellemében, aki úgy fogalmazott, hogy „egyetlen probléma sem oldható meg abban a szemléletben, amelyben létrejött”.

A szerző az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos