Két tűz között

Nincsenek éppen irigylésre méltó helyzetben a vállalati hitelezésben érdekelt bankok. Szemérmesen bár, de tudatniuk kell ugyanis a kedves ügyfelekkel – legalábbis azok egy részével –, ahhoz, hogy mindkettőjüknek megérje az együttműködés, kicsit felfelé kell srófolni az árakat.

Ez persze nem lenne súlyosan kellemetlen hír, ám a hazai vállalati banki piacon igen kiélezett viszonyok uralkodnak. A nagyvállalati tortát ugyanis már régen felosztották egymás között az érintettek, ott nagyot újítani nem lehet. A manapság slágernek számító kkv-terület még szabad részével pedig kevés szereplő tud valamit is kezdeni, egész egyszerűen azért, mert nincs elég tapasztalat – vagy ha van, az sem túl jó – a kisebb cégekkel kapcsolatban.

A növekedési lehetőségek tehát igencsak korlátozottak, és a jelek szerint már az „aláígérni mindenkinek” elv sem működhet tovább. Ráadásul többnyire maguk a vállalati ügyfelek sincsenek a legfényesebb helyzetben, s ez a bankok számára a hitelnyújtás előtti részletesebb átvilágítást – és ezzel együtt újabb költségnövekedést – tesz elkerülhetetlenné.

Az anyacég erős tőkehelyzetére való hivatkozás pedig már nagyon átlátszó, hiszen a bizalmatlan légkör minden egyes szereplő forrásköltségeit drágítja – a legnagyobb banki konszernekét is –, igaz, nem mindegy, ki milyen nagyságrendekkel és hitel-betét aránnyal operál.

A békát tehát mindenképpen le kell nyeletni a hazai cégekkel, finoman tudatosítva bennük, hogy gondban van a piac, plusz ők is megnövekedett kockázatokat jelentenek. Viszont a hitelezett társaságok mégsem járnak teljesen rosszul: biztosak lehetnek ugyanis abban, hogy a jövőben még jobban odafigyel rájuk a hozzájuk delegált vállalati üzletkötő, és egyre inkább próbál a tényleges igényeiknek megfelelni. Mert hitelválság ide, forráshiány oda, neki – és persze a bankjának – valamiből ebben az évben is élnie kell.