Jegybanki stratégiák

Rég nem látott eltérést mutat a világ két legfontosabb jegybankjának monetáris stratégiája. Különbségek persze mindig is voltak, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mandátuma – az Európai Központi Bankkal ellentétben – az infláció leszorításán túl a foglalkoztatási, növekedési szempontokat is figyelembe veszi. Most viszont szinte csak azokat. Mert azért az elég szokatlan egy jegybankelnök szájából, amire Ben Bernanke buzdította a héten az amerikai bankokat: inkább írják le önként a bajba került ingatlantulajdonosoknak korábban felelőtlenül nyújtott hitelek egy részét, mintsem hogy a kényszerárverezések és a zuhanó ingatlanárak miatt még nagyobb legyen a baj. A probléma nagyságát jól mutatja, hogy az erősödő inflációs nyomás ellenére a Fed várhatóan tovább enyhít. A január 22-i, 75 bázispontos, rendkívüli kamatcsökkentés óta pedig csak találgatni lehet, ki irányít kit: a piacok a monetáris hatóságot vagy fordítva.

Az EKB ezzel szemben szilárdan tartja magát a – bírálói által szigorúnak tartott – politikájához, tegnap sem nyúlt az irányadó kamathoz. Miért is tenné? Az általa prioritásként figyelt inflációs ráta az eurózónában 3,2 százalék volt a múlt hónapban a 2 százalékos középtávú cél helyett. Ráadásul egyelőre annak sincsenek meggyőző jelei, hogy az amerikai pénzügyi válság hullámai az öreg kontinensen is receszsziós veszélyt okoznának. Tegyük hozzá: szerencsére. Mert egy amerikaihoz hasonló stagfláció igencsak nehéz helyzet elé állítaná a frankfurti döntéshozókat.

Két eltérő monetáris stratégia eredményességét tesztelhetjük tehát most élőben, amelyek ráadásul egymásra is hatással vannak az euró szárnyalásán, a dollár mélyrepülésén keresztül. Úgy tűnik, mindkettőnek megvannak az előnyei és a korlátai. Ha pedig valaki áthallást érez a magyarországi szakmai viták és a nemzetközi fejlemények, kommentárok között, az biztosan nem a véletlen műve.