Milyen áron?

A két szélsőséges vélemény egyike szerint az ilyen nagybefektetők idecsábítása minden pénzt megér, mások inkább a hazai kis- és középvállalkozásoknak adnák a támogatásokat.

Való igaz, hogy egy multinacionális cég betelepülése optimális esetben meg tudja mozgatni a környezete gazdaságát: a felvett alkalmazottaknak nincs szükségük segélyekre, ellenben pótlólagos keresletet teremtenek, amelyre a beszállítókon kívül más vállalkozások is rákapcsolódhatnak. Ez pedig bőven behozhatja az odaadott, elengedett közpénzt.

Csakhogy Magyarországon gyakran nem az optimális forgatókönyv valósul meg. A befektetőkért folytatott térségi licitben előfordult, hogy egy beruházásért túl nagy árat is hajlandó volt fizetni a kormányzat, csak hogy eredményt mutasson fel. Beszédes adat, hogy miközben 2004–06 között közel 50 százalékkal nőtt a 10 milliárd forintnál nagyobb beruházásra nyújtott adókedvezmények nagysága, a GDP arányában pedig majdnem kétszer annyit költünk a cégek állami támogatására, mint közvetlen versenytársaink, aközben a vállalati beruházások jelentősen elmaradnak a régió átlagától, a foglalkoztatottság pedig nem nő. Az Állami Számvevőszék nemrég közzétett jelentése szerint az állami támogatások szétaprózottak, a multik nincsenek beágyazva a hazai gazdaságba, és hiányzik a megfelelő ellenőrzés a célok elérésére.

Bármennyire is ki tudják hát használni erős tárgyalási pozíciójukat a multik, van olyan pont, ahol az egyedi kedvezményekre szánt pénzt célszerű inkább az általános üzleti környezet javítására fordítani. Tavaly óta érzékelhetően óvatosabb lett a kormányzat a támogatásokkal. Most már „csak” a feladat másik felével adós.