Kényszerpályán

Egyetlen biztos pont akadt a múlt héten a magyar politikában, az azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy elhárítsa a fenyegető pénzügyi káoszt, s medert szabjon a közeljövő történéseinek. Igaz, ez a biztos pont – a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Unió összesen 25,1 milliárd dolláros hitelkerete – is külföldről érkezett. Ráadásul még ennek sem ismerhetjük a pontos részleteit, hiszen a konkrét megállapodást csak a következő napokban véglegesítik. Ezzel együtt a bejelentés megnyugtatta a piaci szereplőket, noha fanyalgók is akadnak szép számmal. A leghangosabban persze most is azok kiáltanak szégyent, akik az előző kormányzati ciklusban nem emelték fel szavukat a felelőtlen jóléti intézkedések ellen (sőt!), 2006 ősze óta pedig minden ésszerű takarékoskodást elutasítanak.

Paradox módon azonban a hitelkeret létén kívül minden más bizonytalan, mozgásban van. Nem tudjuk még, hogy milyen költségvetéssel és adótörvénnyel vágunk bele az új évbe (de legalább tegnap sikerült megállapodni az öt pártnak a kiadásiplafon-törvény fő pontjaiban), hogyan férhetnek hozzá a bankok az eredetileg felhasználni nem is kívánt hitelkerethez, eredményes lesz-e a kormány tervezett munkahelymegtartó csomagja, és mikor szállítja vissza a Simor András által elnökölt monetáris tanács a jegybanki alapkamatot. Sok hát még a kérdés, de legalább az irány és a kényszer megvan már. Ez is valami. GCs