A reformok ára mindig kisebb, mint a halogatásé
Javaslatainkat megfogalmaztuk az úgynevezett Kiáltvány aláírói egyikeként is, csakúgy, mint a Reformműhely létrehozóiként. A Reformszövetségnek is alapvetése, hogy a gazdaság körüli struktúrák átalakítása nélkül Magyarország nem tud kitörni sodródó állapotából.
Hamis illúzió
Mindenekelőtt le kell számolni azzal a nagyon veszélyes hamis illúzióval, hogy Magyarország már túl volt a nehezén, amikor elérte az Amerikából kiindult pénzügyi-gazdasági válság. Ez nem igaz! Az okok egészen a rendszerváltásig vezethetők vissza, ekkor ugyanis jobbára elmaradt a gazdaság körüli struktúrák átalakítása: ezek ma egyszerre működnek pazarlóan és hiányokkal terhelten. Eddig csak reformnak nevezett, ám alapvetően a költségvetés egyensúlyát javító intézkedések, jobbára megszorítások születtek. Ebben az állapotban találta az országot a pénzpiaci bizalmi válság.
Nagyon nagy hibának tartom, hogy a magyar társadalom az elmúlt években – a Bokros-csomag után – úgy élte meg a reform kifejezést mint megszorítást. Pedig a valódi reformoknak mindenki nyertese lenne; ezek ugyan rövid távon általában érdeksérelmekkel járnak, de egy-két év távlatában már az egész ország számára rendkívül előnyös hozadékai vannak. Ugyanakkor nyilvánvaló: reformot csak úgy lehet végrehajtani, ha közmegegyezés születik, és ha társadalmi támogatottsága van. Ezt bizonyítja a szlovák példa is: ők megcsinálták a maguk közmegegyezését, amikor a Dzurinda-féle reformokat nem tépték ízekre. Megvalósulhatott a rendszer, amely egy-két év után tartós növekedési pályára állította a szlovák gazdaságot, be tudtak lépni az eurózónába. Társadalmi közmegegyezésre máshol is van példa, de idesorolhatjuk az 1867-es magyarországi kiegyezést is. Igaz, ennek ára is van, létrehozóinak rendszerint távozniuk kell a hatalomból.
A kitörés forrásai
Ha a reformokat Magyarország meglépné, egyből nőne a hitelességünk, és nem kellene megfizetni kölcsöneink után a 4 százalékos kockázati felárat. (Szlovákia ma mindössze 1 százalékos kamatfelárat fizet.) Ha csak 1 százalékkal lehetne csökkenteni az ország finanszírozásának költségeit, az középtávon nagyjából 180-200 milliárd forinttal mérsékelné az államháztartás terheit éves szinten. A változásokhoz szükséges erőforrások előteremtéséhez ezenfelül érdemi kiadáscsökkentésre is szükség van, s biztosítani kell az uniós pénzek leghatékonyabb felhasználását. A forrásokat bővítheti még a gazdaság fehérítéséből származó többletjövedelem, valamint a korrupció visszaszorítása.
Mit is kellene tenni?
Elodázhatatlan a közteher-viselési reform, az adórendszer rendbetétele. Ki kell venni a rendszerből a szociális elemeket, csökkenteni a kedvezményeket. Szélesíteni szükséges az adófizetők körét, így mérséklődhetnek a gazdaság szereplőinek a terhei.
A nyugdíjrendszerhez is hozzá kell nyúlni. Háromszor annyian mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkaerőpiacra. Így nincs annyi befizetés, amennyi a kifizetéseket fedezné. Egész Európa növeli a nyugdíjkorhatárt, mi szóba sem merjük hozni. De változtatni indokolt a nyugdíjszámítás módján is, s markánsabban kellene felülvizsgálni a rokkantnyugdíjakat, valamint a fegyveres testületek, rendészeti szervek dolgozóira vonatkozó nyugdíjszabályozást is.
A szociális és a munkanélküli-ellátásban is lépni kell. Markánsan el kell távolítani a munkával vagy vállalkozással megszerezhető jövedelmet a munkanélküli-segélytől. Ha a kettő olyan közelségben van, mint most, az nem ösztönöz a munkavállalásra. Az önkormányzatok számát vagy csökkenteni kellene, vagy kevesebb jegyzőséget kellene fenntartani. Ennyi főállású polgármester és önkormányzati képviselő megfizethetetlen. Át kell tekinteni az önkormányzatok feladatrendszerét, kifésülni a felesleges tennivalókat.
Reform kell az egészségügyben is. Az eddigi intézkedésekkel nem sikerült az embereket meggyőzni, hogy egy modern egészségügy az életesélyeiket növeli.
Az oktatásban is sürgetőek a változások. Olyanfajta felsőoktatási modellt kellene kidolgozni, amely a természettudományos képzés felé terel, amelyben a képzés árát valamilyen mértékig a hallgató is megfizeti, mert csak ebben az esetben követeli meg, hogy az oktatás megfelelő színvonalú legyen. Szükség lenne az egyetemek számának csökkentésére, racionalizálására, a finanszírozási modell átalakítására. Sokkal erőteljesebben, bátrabban kellene hozzányúlni a szakképzéshez is.
A kutatás-fejlesztésben is jócskán vannak tennivalók. Az igaz, hogy rosszak a k+f mutatóink: a GDP-nek kevesebb mint 1 százalékát költjük erre a célra, de a probléma gyökere ott van, hogy nálunk a k+f nagyon ritkán találkozik a gazdasággal.
A reformok hozadékai
Ha hatékonyabban működnének a rendszerek, tartós növekedési pályára tudna állni a gazdaság. Ennek révén jobbá, könnyebbé válna az emberek élete, olcsóbb lenne az ország és a háztartások finanszírozása, erősebb és hatékonyabb szociális háló működhetne. A társadalom minden szeglete megérezné a magasabb életminőséget.
Kockázatot jelenthet viszont, hogy ha nem sikerül megnyerni a reformokhoz a társadalom széles rétegeinek a támogatását, olyan konfliktusok generálódnak, amelyek kezelhetetlenek. Ám ha nem tesszük meg ezeket a lépéseket, akkor ezek az összeütközések egészen biztosan bekövetkeznek. Ha megvolna a politikai akarat, akkor már 2009-ben meg lehetne valósítani a reformokat. Ennek már az idén érzékelhető lenne a hatása, két év múlva pedig tartós pályára tudnánk állni, a szlovák példa pontosan ezt mutatja.
A felelősség a miénk. Nekünk kell cselekedni, ezt a leckét helyettünk senki nem oldja meg.
A szerző a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Reformszövetség tagja
A Reformszövetség tagjaitól eddig megjelent írások:
Pálinkás József: Sikeres reformokhoz új kérdések (VG, 2009. január 15.)
Vadász György: A gazdasági gondok előidézője a gyenge foglalkoztatás (VG, 2009. január 28.)
@ reformszovetseg.blog.vg.hu
