Túl alacsony a kamat?
A történelmi mélységbe zuhanó forintárfolyam mögött meghúzódó tényezők ismét az érdeklődés középpontjába kerültek. A legkönnyebb és a legkevésbé veszélyes, ha azt mondjuk: a forint a világválság hatására és a többi régiós devizával együtt gyengül. Igen ám, de a cseh korona mindössze a 2005-ös értékére esett vissza, míg a lengyel zloty is járt már a mostani értékén 2004 elején. A hazai fizetőeszköz euróhoz viszonyított árfolyama azonban korábban még sohasem volt 300 forint felett.
Az igaz, hogy január óta együtt gyengül a régiós devizakosár, de tavaly novemberben a forint még szembe tudott menni az árral, az akkori árfolyam-alakulás a régió egyik legstabilabb devizáját mutatta. Igaz, hogy akkor Európa legmagasabb kamatát ígértük a forintra. Akkor most a kamat alacsony, vagy a régió, esetleg az ország csődkockázatának emelkedése miatt gyengélkedik a forint?
Az egyes devizák árfolyamát a globális, regionális és országspecifikus összetevőkre érdemes felbontani. A latin-amerikai és ázsiai devizák esetében az őszi mélypontokat követően általánosságban stabilizálódás volt megfigyelhető. A re-gionális összetevőben viszont már jelentős értékvesztés figyelhető meg az idén, a mélyülő világgazdasági recesszióval és a bankok várható veszteségének emelkedésével együtt újabb és újabb eladási hullámok söpörtek végig a régió devizapiacain. Miért maradt ki ebből a másik két említett térség? Elsősorban azért, mert ők a korábbi évtizedekben megtanulták, hogy nem szabad külső forrásokra építeni a gazdaságok fejlődését. Az egyes válságok megtanították őket, hogy az éppen olcsó devizahitelek utólag rendkívül drágának bizonyulhatnak. A kríziseket követően ezért átállították gazdaságaikat a belső, elsősorban a lakosságtól származó megtakarításokból táplálkozó növekedésre. Éppen ezért az árfolyamok zuhanását nem a belföldi, hanem a külföldi befektetők könyvelték el veszteségként. A korábbi években megvásárolt részvények ellenértékét csak egy jóval gyengébb árfolyam mellett tudták visszaváltani és hazautalni. A belföldi hitelezés azonban megmaradt, a lakosság árfolyamnak való kitettsége minimális volt, így az exportpiacok szűkülését kamatcsökkentésekkel, sőt, a költségvetés lazításával tudták valamelyest ellensúlyozni.
Nem így a régió és Magyarország. Mi a jó éveket is igyekeztünk még jobbá tenni azzal, hogy devizaadósságba vertük magunkat. Ez mind az adósság magas szintje, mind magas devizaaránya miatt káros következményekkel jár.
A mostani helyzetben vált világossá, hogy a magyar kamatszint meghatározója nem a gazdaság, nem a vállalatok igényeinek való megfelelés. Már a korábbi években is kiemelt téma volt a magas hazai kamatszint. A vita azonban félrement, és ahelyett, hogy kialakult volna az a vélemény, hogy a nagy adósság miatt kell a magas kamat, tehát a megoldás az adósság csökkentése lehet, egyre többen vélték úgy, hogy „bármi áron”, de mérsékelni kell a kamatszintet. Csehország két százalék alatti rátája mutatja, hogy megfelelő gazdaságpolitika mellett van lehetőség kamatcsökkentésre. A magyar példa pedig egyre inkább arra mutat, hogy nem megfelelő gazdaságpolitika mellett viszont emelésre van szükség.
A devizaeladósodottság miatt ráadásul nemcsak a hazai helyzet befolyásolja az adósság költségét, hanem a többi ország vonzereje is. Itt pedig azt látjuk, hogy a bajba került országok, mint Ukrajna vagy Románia kamatszintje az őszszel megemelkedett, és ott is maradt. Az ország fizetőképességének biztosításához ugyanis szükség volt a magas belföldi kamatszintre. Az itthoni csökkentésekkel mi viszont felerősítettük a korábban sikerrel lefékezett tőkekivonás mértékét. A kamatszint mozgásterének viszszaállításához ugyanis először az adósságot és a devizaarányt kell csökkenteni. Ez is jó pár évig tart majd, addig pedig fizetnünk kell a magas kamatot, ha tetszik, ha nem.
A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza
