A nyugalom ára
Ha valaki azt mondja egy-két hete, hogy a 310 forint körüli euróárfolyam-szint a megnyugvás jele, nem sokan vették volna őt komolyan. Márpedig tegnap így lehetett értékelni a kialakult helyzetet. A jegybank monetáris tanácsának vasárnapi közleménye – a kemény verbális intervenció és az uniós euróforrások piacra vezetése – visszafordította a múlt héten felerősödött negatív folyamatokat. Mint ahogy a bankbetétek kivonásáról pénteken érkező rémhírek sem váltak önbeteljesítővé.
Mindez örömteli fejlemény, még sincs ok a megnyugvásra. A piaci hangulat óráról órára, napról napra változhat, márpedig manapság igencsak ritkaságszámba mennek azok a hírek, amelyek képesek tartósan támaszt adni a pozitív nemzetközi befektetői hangulatnak. Ha pedig baj van, akkor a magyar eszközök – az ország sebezhetősége folytán – az elsők között lehetnek az eladásra ítélt instrumentumok között.
Mit lehet ilyenkor tenni? A tűzoltás – amenyiben szükség van rá – a Magyar Nemzeti Bank feladata. A jegybanknál a jelek szerint tudatában vannak, hogy most minden célt alá kell rendelni a pénzügyi stabilitás megőrzésének. Ehhez az MNB-nek rendkívül szűk mezsgyén kell manővereznie, de egyelőre úgy tűnik, képes a piacok magatartását befolyásolni.
Létezik azonban olyan pont, ahol a monetáris politika hitelessége már kevésnek bizonyulhat. A jegybank ugyanis csak ideig-óráig tudja korrigálni a fiskális politika kudarcait, azt is csak nagy makrogazdasági áldozatokkal. Ezért lenne fontos, hogy a kormány mihamarabb megnyugtató üzenetet küldjön a befektetőknek arról, képes megfordítani az egyre súlyosabb eladósodást és csökkenteni a külső sebezhetőséget. Ehhez persze meggyőző programra és hiteles miniszterelnökre lenne szükség. Valamint arra, hogy a parlament többsége támogassa ezt a kormányt.
A nyugalomért így is, úgy is nagy árat kell fizetni. A kérdés csak az, hogy mikor és mennyit.
