Kódexírók

Nyögvenyelősen haladnak az agrártárca koordinálásával zajló tárgyalások az élelmiszerkódexnek nevezett dokumentumról, mert a legpikánsabb kérdésekben nem tudnak megegyezni a felek a konkrétumokról. A szabályozás lényege az lenne, hogy az üzletláncokat – amelyeknél a legtöbb profit csapódik le az élelmiszer-termékpályán – szigorúbb szabályozási keretek közé lehessen szorítani, de működésüket nyilván könnyű befolyásolni meghatározó gazdasági súlyuk miatt.

A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a tárgyalásokon kőkemény pénzkérdések húzódnak meg a formálódó szövegtervezet pontjai között. A tét leginkább az, hogy a kereskedők lemondanak-e a vevőcsalogatónak szánt olcsó importtermékek egy részéről, vagy csökkentik-e azokat a – többnyire túlzottnak vagy indokolatlannak tartott – visszatérítéseket, amelyeket a beszállítókkal eddig fizettettek. Az ő szempontjukból érthető, hogy lehetőleg nem kívánnak olyan egzakt

kötelezettségeket vállalni, amelyeket később a dokumentum alapján rajtuk tényszerűen számon lehetne kérni.

E helyzetben inkább marketingfogásnak tűnik az a februári bejelentés, amellyel az agrárminiszter a kódexalkotási folyamatot – jórészt előre – egyértelmű sikerként könyvelte el.

A tavaly év végi kereskedőellenes agrártüntetések után persze valamennyi érdekelt fél – termelő, feldolgozó, kereskedő, FVM – kínos helyzetbe került, mert a most alakuló szabályozásból úgy kellene kihozniuk a konszenzusos maximumot, hogy a felvetett témák alapvető (ellen)érdekeket sértenek.

És azt sem árt tudni, hogy a készülő szöveg pusztán ajánlást fogalmazhat meg a piaci szereplők számára, vagyis nem lehetnek komoly szankciói annak, ha azt valaki nem tartja be.

Ha tehát lesz is megállapodás, az a valószínűbb, hogy „felpuhult” kódex születik, amely nem fejt majd ki átütő hatást az egyre keményebbé váló hazai (uniós) élelmiszerpiacon.