Bajnai és Góliát
Mérhetetlen problémákkal kell szembenéznie a kormányfőnek, s csak akkor reménykedhet abban, hogy eredményeket érhet el a válság kezelésében, ha a bírálatokat, zavaró körülményeket figyelmen kívül hagyva, a fejét leszegezve tör előre, azaz hajtja végre a programját. Persze azon lehet vitatkozni, az új kormány elképzelései mennyiben alkalmasak a krízis leküzdésére.
De nem érdemes. Induljunk ki abból, hogy a Bajnai-csomag az elismert s a különböző politikai holdudvarokhoz tartozó szakemberekből álló Reformszövetség javaslatai alapján, de azt meghaladva állt össze, s a meghatározó közgazdászok többsége – az egyes részelemek bírálata mellett – egyetért a megteendő lépésekkel.
Másfelől több mint fél év telt el azóta, hogy kiderült, hazánk is megissza a levét az amerikai bankárok hanyag eleganciával s a pénzügyi felelősség teljes hiányával végrehajtott hitelezési gyakorlatának, s azóta alig történt érdemi lépés itthon. Tehát ha a kormány most – a 70-es, 80-as évek iránti nosztalgiából – össznépi vitára bocsátaná a program egyes téziseit, és várná ezek eredményeit, újabb hónapok telnének el anélkül, hogy egy centit is följebb kapaszkodnánk a gödör aljáról.
Arról nem beszélve, hogy pontosan lehet tudni, ki hogyan viszonyul a kormányfő pakkjához. Az ellenzék élből elutasítja a programot – az írásos anyag névelőivel sem ért egyet –, így támogatni sem fogja, s ebből a szempontból teljesen mindegy, szakmai kifogása van ellene, vagy zsigerből mond nemet. A szakszervezetek, érdekvédők, civilek – vagy csak annak tűnők – ugyan cirkuszolni fognak, de épp ideje, hogy ezt tegyék, hiszen az elmúlt években a vezetőik nem nagyon dolgoztak meg a pénzükért, kesztyűs kézzel bántak a mindenkori kormányokkal.
Ám nem is rájuk számítanak Bajnaiék.
A szocialistáknak a hátuk közepére sem kellenek a megszorítások, s nem csak azért, mert egy baloldali politikus elveivel – ha van egyáltalán ilyen – ez nehezen egyeztethető össze. A vidéki kultúrházak falugyűlésein is kínos kérdések elé állítják őket, s a majálison is keserűbb lesz a sör, mint pár éve, a virsli meg vékonyabb. Ennek ellenére valószínűleg nagy erőkkel nyomják majd az MSZP-sek az igen gombot. Többen azért, mert belátták, a beteg gazdaságnak ez lehet az egyetlen hatásos terápiája – s alá is írtak erről Bajnainak egy dokumentumot –, netán mert lojálisak a pártjukhoz. De olyanok is vannak, s nem is kevesen, akik tartanak az időközi választástól s attól, hogy odalenne a képviselőséggel a mentelmi jog, a diplomata-útlevél, a jó kis költségtérítés.
A szabad demokraták – túl azon, hogy őket is sokkolná Orbán hatalomra jutása – döntően szakmai megfontolásból támogatják a Bajnai-kormányt, amelynek a programja a jelen formájában többé-kevésbé kielégíti őket. Ez még annak ellenére is így van, hogy az identitásukat kereső – ellenzékiként kormánypárti vagy kormánypártiként ellenzéki – liberálisok soknak találják a kabinetben és a környékén tevékenykedő szocialista minisztereket, államtitkárokat, s kevésnek az adócsökkentési és gazdaságélénkítő terveket.
Tehát Bajnai akár reménykedhetne is abban, hogy az irtózatos társadalmi ellenállás dacára a válságkezeléséhez meglesz a parlamenti támogatottsága, s abban is bízhatna, előbb-utóbb a helyéről kizökkent világgazdaság is lassan visszatér a normális kerékvágásba. Mindez akkor is igaz, ha Amerikával és Kínával ellentétben Európában ennek nagyon kevés jele van még.
Ám június hetedike – addig mindöszsze hat hét van, ami semmire sem elég – alaposan felülírhatja a magyar kormány reményeit. Ha ugyanis az európai választáson az MSZP és az SZDSZ olyan tragikusan szerepel, mint ahogy azt a közvélemény-kutatók prognosztizálják, a két megroggyant párt képviselői ma még kiszámíthatatlanul viselkednek majd a parlamentben.
S ekkor már Dávid parittyája sem segíthetne.
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
