Gyanakvás, bizalom
A laikusok annál inkább. Különösen, hogy e vállalkozások nagy részének felszámolás a sorsa, vagy felfüggesztették az adószámát. Visszaélést sejtenek a cégek, hanyagságot a jogalkalmazók részéről, számonkérik az ellenőrzést, a hatósági szigort.
Ám kiderül, hogy a listavezető cím például a Csepel Művek székhelye volt, amely ma, hatalmas területe lévén, ténylegesen több száz cég székhelyéül szolgál. Több „előkelő” helyre sorolt címen pedig nagy székhelyszolgáltatók működnek, melyek feladata, hogy a vállalkozások alapügyeit gondozzák, mint ahogy teszi ezt ma már számos ügyvédi iroda is.
Más kérdés, hogy a cégek közül nem egy bajban van, ám ez sem feltétlenül az „egyszékhelyűségből” fakad. Naponta kerülnek napvilágra riasztó jelentések a gazdasági válság hatásairól, cégbedőlésekről, a felszámolások számának növekedéséről.
A laikus persze nem alaptalanul morgolódik. Mert kétségtelenül mindig akadnak felelősségkerülő, nemegyszer szabálytalan céllal létrehozott és csalárdul el is tűnő vállalkozások. Szükség van velük szemben a megfelelő szabályokra, a hatékonyabb, szigorúbb fellépésre. De legalább ilyen fontos a komoly károkat okozó gyenge gazdasági morál erősítése, a vállalkozói mentalitás formálása, amelyre a piaci forgalom tisztességes résztvevői nyújthatnak követendő példát.
Úgy gondolom, ők azok, akik a gyanakvás-bizalom kérdésében – mert megtehetik – az utóbbinak adnak nagyobb teret.







