"Kérdés, a baloldali fordulat az MSZP-n kívül vagy belül mehet-e végbe"
Úgy tűnik, ezzel a véleményükkel nincsenek egyedül, hiszen a jövő évi büdzséhez benyújtott MSZP-s módosító indítványok – csakúgy, mint a Fidesz részéről érkezettek – igyekeznek a tartalékok terhére felpuhítani a feszes gazdálkodást.
Szili Katalin akciója persze nem példa nélküli. A politikus szemlátomást igyekszik megerősíteni a pártján belül képviselt külön utas, baloldali imázsát, noha a népszerű szlogeneken túl konkrét, koherens programot mindeddig képtelen volt felmutatni.
Ettől függetlenül a volt házelnök vállalkozása nem reménytelen. A Fidesztől irtózó, ám annak ígéreteivel rokonszenvező szavazók megnyerésére a volt házelnök alkalmas lehet. Különösen a válságkezelés mostani időszakában, amikor a korábban bejelentett intézkedések immár családok ezreinek okozhatnak mindennapi megélhetési gondot, példa erre a ma kezdődő vasutassztrájk.
A nagy kérdés, hogy az úgynevezett baloldali fordulat – jelentsen az bármit is – az MSZP-n kívül vagy belül mehet-e majd végbe. A költségvetés kényszerű elfogadása utáni hónapok ebből a szempontból még sok meglepetést tartogathatnak.







