A kínai gazdaság gyors fellendülésének okai

A gyors fellendülésben természetesen nagy szerepe volt a válság elején foganatosított határozott, erőteljes és jól időzített ösztönző politikának. Amikor a zavarok 2008 októberében először érintették Kínát, a kormány átfogó gazdaságpolitikai csomag jóváhagyásával igyekezett elejét venni a gazdaság további lassulásának. A fiskális deficit 2008-ban még nulla körüli szinten volt, 2009-ben azonban elérte a GDP 3 százalékát, ez 3 százalékpontnyi többletet generált a bruttó hazai termékben.

Az ország „mérsékelten laza” monetáris politikája nyomán a bankok hitelezése 34 százalékkal nőtt 2009-ben, ugyanezen időszakban az M2 mutatóval mért pénztömeg 27 százalékkal bővült. A pénzellátás növelése hosszabb távon az infláció és az eszközárbuborék veszélyét hordozza, Kínában azonban lehetővé tette, hogy a gazdaság a válság kezdetén elkerülje a hanyatlás ördögi körének kialakulását. További gazdaságpolitikai lépések – mint az autó- és lakáspiaci kereslet élénkítése – szintén hatásosnak bizonyultak.

A kínai válságkezelés azonban a történetnek csak egy részét mutatja, és arra nem ad magyarázatot, más országokban miért maradt el a hasonlóan erőteljes fellendülés, annak ellenére, hogy még erőteljesebb intézkedéseket foganatosítottak. Arra sincs válasz, hogy a pekingi kormánynak miért van szemlátomást nagyobb mozgástere a gazdaságpolitikai manőverek végrehajtásában.

A válság előtt a kínai költségvetés valójában többletet mutatott, a GDP-hez viszonyított államadósság pedig mindössze 21 százalék volt (jelenleg 24 százalék), ez jóval kisebb, mint bármely más nagyobb gazdaság esetében. Ez volt az, ami lehetőséget adott a gazdaságpolitikusoknak, hogy a válság leküzdésére fokozzák a kiadásokat. Emellett a kínai bankoknál a behajthatatlan hitelek állománya egészen alacsony szinten volt, amikor a Lehman Brothers összeomlott, így a mozgástér itt is tágabb volt.
A válság kirobbanásakor a kínai gazdaság összességében is jó állapotban volt. A boom éveiben követett óvatos makrogazdasági irányítás és a folyamatos kiigazítás az országot kedvező helyzetbe hozta. A növekedés 2004 óta tartósan erős volt, a kormány azonban ekkor sem állt félre, és nem hagyta, hogy mindent a piac döntsön el. Ehelyett anticiklikus intézkedésekkel igyekezett mérsékelni a gazdaság túlhevülését. A kormány több gazdaságpolitikai szigorítást is végrehajtott az eszközárakban jelentkező buborék, a helyi kormányzóságok túlhajtott beruházásai és a kínai termékek iránt megnyilvánuló élénk kereslet ellenében.

A lakáspiac túlhevülésének 2007 szeptemberében sikerült véget vetni, az országos ingatlan- és a részvénypiaci lufit rá egy-két hónapra sikerült leereszteni. Helyi beruházási terveket nagy számban állítottak le. A nettó export növekedésének ütemét a korábbi – éves rátán számolt – 30-ról 17 százalékra mérsékelték 2007 végétől, részint a jüan 20 százalékos felértékelésével, részint a kivitel ösztönzésének tompításával. Mindennek eredményeként a kínai gazdaságban már 2007 negyedik negyedévében elkezdődött a konjunkturális lehűlés, nagyjából egy évvel a globális pénzügyi krízis elmélyülése előtt.

Összességében megállapítható, hogy a kínai gazdaság azért került ki korábban a válságból, mert a bajok elmélyülése előtt már egy évvel elkezdte a kiigazítást. A tanulság ebből az, hogy a boom időszakokat hozzáértő módon kell menedzselni, és a pénzvilág szereplőit megfelelő felügyelet alatt kell tartani az egyre nagyobb hozamok eléréséért folytatott versenyükben. Ez egyaránt érvényes a fejlett gazdaságokra és a fejlődőkre, mint amilyen Kína.
Természetesen a kínai gazdaságban is vannak szerkezeti és intézményi problémák – melyik fejlődő országban ne lennének? A makrogazdasági politikában még mindig túl sok az adminisztratív elem. Ha a meghatározó piaci szereplők közül sokan érzéketlenek az árra – mint ahogy az a távol-keleti államban fennáll –, akkor viszont hatásos adminisztratív eszközöket is igénybe kell venni. Ha ezek alkalmazásának volt egy előnye, akkor az a gazdasági túlfűtöttséggel szembeni óvatosságban jelentkezett. A kormány – az „okos” piaci szereplők tiltakozása ellenében is – mindig elszánta magát a közbelépésre, ha szükség volt a konjunktúra lehűtésére.

Igaz az is, hogy a hatóságok időnként túlságosan óvatosak voltak. Egy a fejlődésének korai stádiumában lévő gazdaság esetében azonban a cégek első generációjával szemben mutatott túlzott óvatosság még mindig jobb, mint az ellenkezője. Ha pedig egy ország gazdasága huzamosabb ideig 9 százalék felett növekszik, akkor a gazdaságpolitikusok valóban nem lehetnek elég óvatosak.

Kétségtelen, hogy a túl szigorú makrogazdasági menedzselés késleltetheti a szükséges, piacorientált reformokat. A pénzügyi válság azonban megmutatta, hogy a XXI. századi gazdaság működéséhez szükség van az állam szerepvállalására. Egy fejlődő ország esetében – mint amilyen Kína – jobb, ha a kormány aktív szerepet játszik a lefelé és felfelé mutató kilengések elkerülésében, amilyeneket egyébként a nyugati gazdaságoknak meg kellett tapasztalniuk a fejlődésük korai szakaszában, és ami még ma is kísérti őket.

A szerző a kínai Országos Gazdaságkutató Intézet igazgatója, a kínai jegybank monetáris tanácsának tagja

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org