Remény mindig van

Nehéz új hírrel szolgálni az építőipar kapcsán. Csökken a termelés, akárcsak szinte bármikor az utóbbi négy évben. A leépülési folyamatban egymást előzgette a lakásszektor és az állami beruházások hanyatlása. Mindez nem kis részben járult hozzá az ágazatban kialakult áldatlan állapotokhoz. A körbetartozások mértékét még megbecsülni is nehéz, és az adófizetési morál is hagy maga után kívánnivalót. Nem arról van szó, hogy az átlagosnál gyengébb erkölcsűek lennének az építőiparban tevékenykedők, hanem egyszerűen nincs működőképes üzleti modell egy ilyen masszív piaczsugorodásra.

Most is, mint az elmúlt években, többen abban reménykednek, hogy ennél lejjebb már nem lehet kerülni. Ahhoz viszont ez kevés, hogy visszatérjen a normál kerékvágásba az ágazat. Márpedig a lakáspiacról egyelőre nem is várhatunk jó híreket, és a magánberuházások sem szárnyalnak. Az utóbbi évek pedig bebizonyították, hogy érkezhet akármennyi EU-forrás, az önmagában kevés a szektor talpra állásához. Még ha nem menne el a közbeszerzések negyede korrupcióra, akkor is.

Az állam mindenhol fontos megrendelője az építőiparnak, de egészséges gazdasági szerkezetben mégiscsak a magánberuházóknak kell a nagyobb súlyt képviselniük. A mostani válságos időszakban aligha várható a megrendelők rohama, hosszabb távon azonban van remény. Amellett, hogy a recesszió sem tart örökké, egy jelentősebb gazdaságpolitikai fordulatra is van esély, ez a kettő együtt pedig akár új korszakot a jelenthet. Na nem a következő hónapokban, de talán egy-két éven belül.
Más is ad okot derűlátásra: az utóbbi ötven évben nem igazán jellemezték nagy technológiai ugrások az építőipart. Most viszont – hasonlóan a járműiparhoz – minden eddiginél nagyobb erővel jelent meg a fenntartható szemlélet és az ahhoz kapcsolódó technológiák. Ez akár az új hajtóerőt jelentheti az előttünk álló évtizedben.