Az első megszorítás
Hiszen már túl is vagyunk az első megszorításon. Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormány öszszesen mintegy 90 milliárd forintot zárolt a minisztériumok, költségvetési intézmények és az állami tulajdonú vállalatok kiadásaiból, és még nem is említett minden elvonást. Azt persze eddig is lehetett tudni, hogy erre szükség lesz a hiánycél eléréséhez, mégis komoly fordulat ez a korábban ezt elutasító politikai erőtől. Mostanra kiderült az is, hogy nem lesz azonnali, nagyarányú adócsökkentés.
Mindez rávilágít arra, hogy milyen csodákra képes a kommunikáció, amelynek kiemelkedő példája volt Orbán Viktor 29 pontja a parlamentben. Ha a megszorítások más nevet kapnak, ha a vesztes csoportok is részesülnek jól megragadható előnyökből, ha a magabiztos vezető képes vonzó jövőképet mutatni, és ha ráadásul „sötétben megbúvó” ellenségből sincs hiány, akkor a választók érzelmi azonosulása feledtetheti a valóságban megtapasztalt nehézségeket. Kérdés, hogy meddig. A Fidesz azonban ezt sem bízza a véletlenre: a hatalom-ellenőrzés leépítése öles léptekkel halad.