"Az akciótervben 200-250 milliárdos megszorításokról van szó"

A 29 pontban összegzett akcióterv gondosan kerüli a megszorítás terminológiáját, és a korábban is hangoztatott élénkítési szándékot hangsúlyozza. A rideg magyar valóság azonban mégiscsak az, hogy – megítélésem szerint helyesen – 200-250 milliárd forintos megszorításokról van szó. Hogy az adott politikai és társadalmi helyzetben helyes-e, célszerű-e a tényleges megszorításokat az élénkítés vonzó álarcával eladni, erre nem tudok válaszolni. A múltbeli tapasztalatok inkább azt igazolják, hogy az őszinte, egyenes beszéd politikailag is kifizetődőbb talán, mint az átmeneti népszerűséget kevésbé csorbító misztifikálás. Ennél azonban számomra sokkal fontosabb az az egyre világosabban kibontakozó gazdasági ellentmondás, hogy egyrészt az új kormány – külső nyomásra és talán a belső kényszerek felismerésének hatására – hitet tett az eredetileg rögzített, 3,8 százalékos 2010. évi költségvetési hiánycél mellett, másrészt, hogy a 29 pontban megjelölt akcióterv biztosítani fogja-e a vállalt hiány teljesíthetőségét.
Megítélésem szerint az akcióterv legfontosabb és a költségvetési hiányt leginkább befolyásoló tényezője a bankadó. Az állami szféra radikális szűkítéséből remélt mintegy 150 milliárd forintos megtakarítás ugyanis lényegében az üzleti szféra tehercsökkentéséből és az egyéb tételekből adódó bevételkiesés ellentételezését szolgálja. Amennyiben ezek az arányok helyesen tükrözik a második fél év költségvetési történéseit, úgy vagy a vállalt 3,8 százalékos hiány nem teljesíthető, vagy a 7 százalékot is meghaladó költségvetési hiány korábbi vizionálása minősíthető hamisnak. Minden mást változatlannak feltételezve ugyanis a 200-250 milliárd forintra tehető megtakarítás a mostani GDP 1-1,2 százaléka, így a költségvetési hiány mértékét csupán egy százalékponttal csökkentheti. Mindezekből következően a 2010-es költségvetési hiány 3,8 százalékos rátája csak akkor teljesíthető, ha az előző kormánytól örökölt deficit nem haladta meg az 5 százalékot. Amennyiben ugyanis az 7 százalék körül lett volna, az akcióterv alapján csupán 6 százalékra mérséklődhetne a 2010-es hiány.
A magyar gazdaság jövője szempontjából azonban inkább az a kardinális kérdés, hogy teljesíthető-e maradéktalanul a bankadóból és az állami kiadások megnyirbálásából remélt mintegy 350 milliárdos egyensúlyjavulás, másrészt, hogy a bankszektor jövedelmének nagyfokú elvonása, valamint a költségvetési intézmények drasztikus fogyókúrája a következő két-három évben milyen hatással lesz gazdasági növekedésünkre. Mert gazdaságilag nem nehéz belátni, hogy az akcióterv makrogazdasági szinten legalább egy százalékponttal csökkenti az összkeresletet. Kérdés, ez milyen növekedési pályát ígérhet a támogatni szándékolt hazai kis- és középvállalkozások számára, amelyek a külső piac javulására, az export bővülésére aligha alapozhatnak. Bár a kkv-k támogatása, helyzetbe hozása ma már axiómaként jelenik meg itthon és külföldön egyaránt, látnunk kell, hogy adott hazai feltételek mellett a következő egy-két évben ez inkább az életben tartásukat szolgálja, gazdasági élénkülés ettől aligha remélhető.
Miután az akciótervben szereplő, döntően az üzleti szférát érintő tehercsökkenés biztosan rontja a költségvetés helyzetét, az állami kiadások mérséklése és a bankadó viszont meglehetősen bizonytalan, így csak remélhetjük a 3,8 százalékos hiány beteljesülését. De hogyan tovább? A célként tekintett erős és jótékony állami szerepvállalást aligha segíthetik az állami szférában történő további megszorítások, valamint a nehezen értékelhető intézményi és személyi változások, a pénzügyi szektor megnyomorítása pedig a kulcsfontosságú hitelezési helyzet további romlását vetíti előre. Remélem, mások tudják a válaszokat.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója