Árral szemben: a Fidesz és a közigazgatás
Kisebb módosítások akadtak, de az átfogó szabályozás, - konszenzus hiányában – elmaradt. A mielőbbi változtatások szükségességét azonban jól mutatja, hogy valamennyi parlamenti párt, választási programjában felvázolta reformtörekvéseit. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik leginkább a képviselőtestületek létszámának csökkentését erőltette, míg az LMP az önkormányzatok finanszírozásának kérdésére helyezte a hangsúlyt.
A 2010-es országgyűlési választások eredményeként eldőlt, a Fidesz-féle javaslat lehet a befutó, amit a párt 2014-re kíván teljes mértékben kidolgozni, majd bevezetni. Igaz, a parlament megalakulását követő „törvénydömping” részeként, a második Orbán-kormány már megkezdte a rendszer átalakítását egy, a számára kedvezőbb választási szisztéma bevezetésével és az önkormányzati-képviselői helyek megfelezésével.
A kormány lépései és elképzelései
A Fidesz önkormányzati-politikáját hosszú ideje a történelmi megyerendszer iránti elkötelezettség, a megyék szerepének erősítése és egy jelentősen centralizált közigazgatási szisztéma határozza meg. A központosító szándékokat bizonyítandó, a májusban megalakult új országgyűlés már több törvénymódosítást, illetve kormányrendeletet is elfogadott, melyek a fentebb említett, változások irányába mozdítják el Magyarország közigazgatási rendszerét.
2010 júliusában a kormányrendeletet adott ki a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokról, melyben új megyei kormányhivatalok és területi államigazgatási szervek létrehozását rendelte el. Azonban a több, eddigi hagyományosan önkormányzati feladatot átvevő megyei hivatalok inkább, mint a kormány „kinyújtott keze”, mintsem a helyi érdekek fő elősegítői jelennek meg a megyékben.
A közigazgatási hivatalok feladatai közé tartozik majd a koordinációs, az ellenőrzési és az informatikai tevékenység is, valamint illetékes lesz véleményezni a kormánynak alárendelt szervek területi szervi vezetőinek kinevezését, továbbá számos ellenőrzési feladatot is ellátnak majd.
Szintén jelentős módosításokon esett át a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény is, amely a héten rendezendő helyhatósági választásokon feltehetőleg előnyben részesíti majd a Fideszt. A konkrét szabályozásban ez úgy valósul meg, hogy megemelték a szükséges ajánlások számát és megfelezték a koptatócédulák összegyűjtésének időtartamát, ellehetetlenítve ezzel a kispártok és a civil szervezetek jelöltjeit. Továbbá létszámcsökkentést eszközöltek a képviselőtestületekben, melyhez a kisebbségi képviselők számát is arányosították.
Fontos lépésnek tekinthető viszont az iparűzési adó visszaadása a helyi önkormányzatoknak, melyek a centralizáció ellenére erősíthetik gazdasági függetlenségüket.
Konszenzushiány: ellenzéki alternatívák
Az ellenzéki pártok a kormánytól és egymástól is igen eltérő állásponton helyezkednek el. Az LMP és a Jobbik leginkább a választási törvénnyel megváltoztatásával kapcsolatosan fejezte ki aggodalmát, bár konkrét ellenjavaslatot egyik párt sem tett. De más ütközőpontok is akadnak: az LMP a szubszidiaritás elvét érvényesítené a centralizációval szemben, míg az MSZP a számára „kiüresedett” megyék helyett a régiókra helyezné a hangsúlyt.
A Fidesz azonban ügyesen taktikázik, mert mind Tarlós István, mind Kósa Lajos több kijelentésében az együttműködést szorgalmazta és koncepciókat ajánlott fel a rendszer átalakítására vonatkozóan, melyre egyelőre nem érkezett válasz. Így a Fidesz könnyen legitimálhatja a közvélemény előtt saját elképzeléseit, melyeket kétharmados fölénye miatt amúgy is könnyedén átvihetne a parlamenten.
Külföldi irányok
Átfogó reformot megelőzően nem lehet kitérni a külföldön működő minták elöl sem, ezért érdemesnek vélek kiemelni néhány sajátosságot, melyeket figyelembe lehetne venni a közigazgatás átalakítása kapcsán. A három alapvető mintának vehető kontinentális modell a feladatkörök tekintetében nagyon hasonló, de hatáskörük mértéke minden egyes országban más és más. A legnagyobb különbség az állami ráfordítás mértékében jelenik meg.
Franciaország tekinthető a mediterrán modell „mintaországának”. Itt egy erősen centralizált, ötszintű közigazgatás működik, ahol a feladatok és a hatáskörök úgy oszlanak el a szintek között, hogy egyik sem válhat autonóm szereplővé. Költségvetésének 1/3 az államtól érkezik, a 2/3 át adókból származik.
A skandináv modell alapvetően a svéd önkormányzatiságra épül, melynek lényege, hogy az állam csak a „nemzeti” funkciókat látja el, míg a teljes közigazgatás az autonóm önkormányzatok alá tartozik. Ezek a hozzájuk tartozó lakosok általános érdekeket szolgáló közügyeiért felelősek, amelyet sem az állam, sem más önkormányzat nem gyakorolhat (kultúra, oktatás, jóléti intézkedések, környezetvédelem).
A harmadik típus a germán modell, melynek mintaállama Hollandia, ami gyakorlatilag ötvözi a fentebb leírt két típust. Az önkormányzatok itt, ugyan nem autonómok, de viszonylag nagy a mozgásterük. A rendszer nem különböztet meg kis és nagy településeket. Saját magukat vezethetik, önkormányzati rendeleteket hozhatnak, infrastrukturális, kulturális és oktatási feladatokat látnak el valamint jóléti szolgáltatásokat biztosítanak. A helyi autonómia azzal csorbul, hogy a polgármestereket a kormány nevezi ki.
Összegezve a leírtakat arra juthatunk, hogy a Fidesz által elképzelt közigazgatás legfőképp a francia és holland modellre hajazva, egy ellenőrző adminisztratív szervet kíván létrehozni úgy, hogy új feladatokkal ruházza fel a megyéket, hierarchizálva ezzel a szintek viszonyát.
Mivel még a feladatok és hatáskörök nincsenek teljesen kidolgozva és szétosztva, ezért nehéz igazságot tenni a rendszerek között. Viszont elgondolkodtató az a tény, hogy a kormány egy erősen centralizált rendszert akar létrehozni, az Európai Unió decentralizáltságot támogató politikájával szemben.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője
