BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cseberből vederbe

2010.10.11., hétfő 05:00

Politikailag egyszínű lehet az a testület, amelynek a törvény szerint a feladata a médiamonopóliumok lebontása és a sajtószabadság feletti őrködés lenne. Másra ugyanis nem lehet következtetni abból, hogy a Fidesz pénteken egymaga négy jelöltet javasolt a parlamenti pártok által betöltendő négy helyre a Médiatanácsban, egy ötödiket pedig a KDNP. Ennek következtében természetesen nem lehetett konszenzusra jutni, így az eseti bizottság mai ülésén a kétharmados többség birtokában a kormánypárt(ok) akár már egyedül is feltöltheti(k) a testületet.

Mindez persze nem lehet meglepő azok után, hogy a Fidesz győzelme után az egyik első dolga volt a médiatörvény módosítása (miközben a gazdaságpolitikában például korántsem volt ilyen gyors és következetes). Indoklása szerint a Médiatanács elődje, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működése fényes bizonyítéka volt a korábbi szabályozás kudarcának. És lássuk be: ebben igaza volt.
Csakhogy az új testületnek épp az a Szalai Annamária lesz az elnöke, aki tavaly ősszel az ORTT fideszes delegáltjaként az egyik főszereplője volt az országos rádiófrekvenciák pályáztatása körüli botrányos pártmutyinak. Az új felállásban a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság kilenc évre kinevezett elnökének – aki a törvény szerint a Médiatanácsot is vezeti majd – már valószínűleg nem lesz szüksége ilyen alkukra. Ha úgy tetszik, hatékonyabbá válhat a munkája.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.