A világ jövőre
Mai számunkban igazi csemegét kínálunk: régi és új szerzőink az előttünk álló kihívásokról fejtik ki gondolataikat. Bizonyára nem meglepő, hogy ezek a vélemények ezúttal sem egyeznek mindenben. De hogyan is egyeznének olyan évekkel a hátunk mögött, amelyek ennyire drámai módon alakították át a globális erőviszonyokat és magát a közgazdasági gondolkodást is?
A világ mára minimum két, de inkább három részre szakadt a gazdasági fejlődés terén. Amerika, ahonnan a legutóbbi válság kiindult, elsőként volt képes kilábalni a receszszióból, a monetáris és fiskális ösztönzés pedig óriási lendülettel folyik tovább. Európában a kormányok már a fékre léptek, miközben a felhalmozott adósságok miatt veszélybe került az euróövezet egysége. És ott vannak a feltörekvő államok – élükön Kínával –, amelyeket nemcsak hogy nem érintett meg a válság, de éppenséggel a bezúduló tőke ellen kell küzdeniük, amely túlfűti a gazdaságukat.
Talán ennyiből is látszik, hogy bár tavaly a világgazdaság meglepően nagy lendülettel jött ki a recesszióból, a súlyos feszültségek és egyensúlyhiányok fennmaradtak. Az adósságbomba ketyeg, a befektetők bármikor elfordulhatnak a tartozások alatt nyögő országok állampapírjaitól. Ezt pedig itt, Magyarországon különösen illik fejben tartani a döntéshozóknak.
Nem csoda, ha a neves közgazdászok is megosztottak abban, mennyire álltak már talpra a gazdaságok, és pontosan mikor kell megkezdeni a költségvetések konszolidálását. Egyvalamit azonban biztosan elleshetünk tőlük: hogyan kell a tényekből kiindulva, azonos nyelven, értelmes közgazdasági érvek mentén vitatkozni.
