Ösztönzőbb rendszerre van szükség

Az utóbbi két évtizedben a munkaügyi kormányzat erőfeszítéseit nem kísérte látványos siker a foglalkoztatás terén – állapítják meg a szakértők az Ecostat legutóbbi Bővülő Európa című kiadványában. A különböző hátrányos helyzetű csoportok – talán kicsit túl széles körű, dekoncentrált – segítése (Start program), egyes inaktivitáshoz kapcsolódó segélyek visszavágása vagy az időnként igencsak kiterjedt közfoglalkoztatási programok hosszú távon nem hoztak érezhető eredményt. Az 1996-os kiigazító intézkedések következményei közül egyedül a reálbérek több mint 16 százalékos csökkenése lehetett az, amely markánsan emelte a foglalkoztatás szintjét. Számítások alapján egy Bokros-csomag méretű intézkedés hatása meglepően nagyra, akár több százezer fősre is tehető.

Ezzel szemben a 2001–02-es minimálbér-emelés, amely 44, majd további 19 százalékkal emelte a minimális bér reálértékét, foglalkoztatási szempontból negatív hatásúnak bizonyult. A bérskála alsó részén elhelyezkedő munkavállalók jelentős részéről elmondható, hogy foglalkoztatásuk bérrugalmassága meglehetősen nagy. Ennek megfelelően a minimálbérboom 1,3-2,3 százalékkal (azaz 50-90 ezer fővel) vetette vissza a foglalkoztatást, elsősorban a hátrányos helyzetű térségek kisvállalkozásainál. Feltétlenül a pozitív munkapiaci hatású intézkedések közé sorolandó viszont az 1998-tól induló nyugdíjkorhatár-emelés – állapítják meg a kutatóintézet munkatársai.

Jelenleg a kibővült Európai Unión belül hazánkban a legalacsonyabb a foglalkoztatottsági ráta. Magyarország ráadásul azon országok közé tartozik, amelyekben a gazdasági válság átlagon felüli arányban vezetett a munkahelyek megszűnéséhez. Az EU átlagához viszonyított hátrányunk ennek hatásaként 2010 elejére elérte a 9,1 százalékpontot (jelenleg a magyar foglalkoztatási arány 54,5, az EU27 átlaga pedig 63,6 százalék).

Hazánkban a munkanélküliségi ráta nem kiugróan magas, elsősorban foglalkoztatási, illetve aktivitási probléma van. A nem foglalkoztatottak túlnyomó része eleve meg sem jelenik a munkaerőpiacon. A munkanélküliek száma a válság alatti erős tőkebeáramlás eredményeképpen 450 és 500 ezer fő között mozog, ugyanakkor van nagyjából 2,7 millió 15 és 64 év közötti ember, akit nyugdíjazás (27 százalék), iskolai tanulmányok (33 százalék), gyermekgondozás (11), betegség vagy rokkantság (16), reményvesztettség miatt vagy egyéb ismeretlen okból (11 százalék) az inaktívak között tartunk számon.

A részmunkaidős foglalkoztatásban a Magyarországon kialakult 5 százalékos részarányhoz képest szembetűnő az Európai Unióban mért 20 százalék körüli átlagos arány. Ugyanakkor az is látható, hogy a volt szocialista országok annyira nem előznek meg bennünket: Szlovákiában és Bulgáriában például alacsonyabb, Csehországban pedig hasonló színvonalú a részmunkaidős foglalkoztatás, mégis mindenhol kedvezőbb munkapiaci kondíciókkal dicsekedhetnek. Bár az Ecostat 2008-as felmérésében a vállalatok 17 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben bővíteni szándékozik a részmunkaidős álláshelyeket, az azóta megfigyelt bővülés sokkal inkább a válságra adott válaszreakció volt, nem pedig koncepcióváltás: a cégek úgy igyekeztek csökkenteni a bérköltségeiken (egyszersmind megtartani a jobb alkalmazottakat), hogy a teljes munkaidősöket hosszabb-rövidebb időre áthelyezték részmunkaidőbe.

Mivel a költségek nagymértékű csökkentése elsődleges volt és jórészt a létszámcsökkentés által realizálódott, a szelekciónak áldozatul eső emberek óriási tömegben lettek munkanélküliek vagy inaktívak. Részben e mechanizmusnak köszönhetően nemcsak a foglalkoztatottak létszáma, de összetétele is viharos sebességgel változott meg. Az új, elsősorban a szolgáltatások területén képződő munkahelyek is leginkább az iskolázottabb munkavállalókat részesítették előnyben, ez tovább nyitotta a foglalkoztatási ollót.

A problémára részleges megoldást jelenthetne, ha sikerülne régi típusú munkahelyeket megőrizni vagy létrehozni, elsősorban az egyszerű tevékenységeket végző egyéni vagy mikrovállalkozásokat. A vállalkozásnak azonban Magyarországon nincsenek meg a hagyományai: az üzleti véna és az induló tőke hiánya miatt ez a szektor erősen csökevényes maradt. Ráadásul, mint tudjuk, a meglévő kisszámú egyéni vállalkozó jelentős hányada is kényszerből került ebbe a státusba.

Valószínűleg szintén hatásos lenne a jelenleg meglehetősen szerteágazó, elaprózott foglalkoztatási támogatásokat egy-két kiemelt célra összpontosítani. Az alacsony termelékenységűek bérköltségének csökkentése, a szintén számukra létrehozott célirányos átképzések és a munkahelyre utazás támogatása, a bölcsődei férőhelyek számának növelése például olyan célok lehetnek, melyekre akár mások rovására is érdemes pénzt átcsoportosítani – összegzi a tanulmány. VG