BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Európai Bizottság

"A hirtelen átalakítás politikailag nem elfogadható"

Nem hagyja magát zsarolni az Európai Bizottság: növekvő összegű, többéves pénzügyi keretről szóló javaslatot nyújt be az unió számára, előreláthatólag június végén.
2011.03.16., szerda 20:10

<kep27860A brüsszeli testület költségvetési tervezésért felelős tagja, Janusz Lewandowski szerint az öt legnagyobb tagország által még decemberben megfogalmazott ultimátum, amely a büdzsé reálértéken való befagyasztását irányozza elő, szemben áll azzal, hogy az unió egyre több célra kíván pénzt fordítani. Az új feladatok között kiemelt például a most alakuló külügyi szolgálat vagy a bevándorlás finanszírozása – figyelmeztetett a lengyel politikus.

A 2014-től induló keret kapcsán a nettó befizetők radikális tervén túl az érintettek is megtették első tétjeiket: így a büdzsé legnagyobb tételének számító agrár-, illetve a kohéziós politika kedvezményezettjei is hangsúlyozták: ragaszkodnak a támogatások szinten tartásához. Ami az agrárdotációkat illeti: Lewandowski hangsúlyozta, fenntarthatatlan az a helyzet, hogy a régi tagországokban működő termelők akár az újaknak biztosított összeg több mint négyszeresét is megkapják. Hozzátette azonban: a bizottság „fokozatos konvergenciára készül”, mivel a hirtelen átalakítás politikailag nem lenne elfogadható.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.