BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
közlekedés

„Harminc éve mostohagyerek a Duna”

Olyan megoldásokat kell találni a magyar Duna-szakasz fejlesztésére, amelyek nem jelentenek nagy beavatkozást a folyó állapotába, de mégis kielégítik a hajózási igényeket – mondta el a Világgazdaságnak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára.
2011.04.08., péntek 06:30

– A dunai hajózás felfutásához elengedhetetlen a folyó mint útvonal fejlesztése. Különösen igaz ez a magyar szakaszokra, ahol az év egy részében az alacsony vízállás akadályozza az áruszállítást. Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a helyzet megváltoztatására?

– Az biztos, hogy nem fogunk többet vállalni ebben a kérdésben, mint a németek, a románok vagy a bolgárok, márpedig az ő szakaszaikon is vannak problémák. A dunai hajózás terén ugyanis „a lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem” elv érvényesül, azaz nincs értelme túlteljesíteni másokat. Tehát ez még egy nyitott kérdés, de mindenki számára megfelelő megoldást kell találni.

– Hallhatnánk mégis némi konkrétumot arra vonatkozóan, milyen megoldásokban gondolkodik a kormány? Azt kijelentették, hogy vízlépcsőt nem akarnak. Ha azt nem, akkor mit?

– Az a probléma, hogy a 80-as évek elejétől Magyarországon elmaradt a Duna problémáinak a kezelése. Gondolok itt olyan tevékenységek hiányára, mint a gázlók kotrása. Gyakorlatilag harminc éve nem költöttünk a folyóra, előbb azért nem, mert azt gondoltuk, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső miatt úgyis megoldódnak a problémák, utána pedig mostohagyerek lett a kérdés. Biztos, hogy lehet olyan megoldásokat találni, amelyek nem jelentenek nagy beavatkozást a Duna állapotába, mégis kielégítenek hajózási igényeket, egy korábbi állapot helyreállításával. Ha egymás mellé tesszük a fejlesztés előnyeit – a hajózók érdekeinek védelme, az áruforgalom, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése –, ki fog derülni, hogy a mostani helyzet hosszú távon nekünk sem szerencsés.

– Lehetne számszerűsíteni, hogy ebben az évben körülbelül mennyit szán a magyar állam a Duna rendbetételére, hajózhatóságának fejlesztésére?

– Számot nem tudok mondani, mivel a folyóvizek kezelése, a partok rendezése a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozik. Az uniós költségvetési cikluson belül zajlik a Nagy-Duna-projekt előkészítése, amely főleg az árvízvédelemmel összefüggő kérdések kezelését szolgálja, de a hajózás helyzetét is könnyíteni fogja. Őszre pedig elkészül az a tanulmány, amely meghatározza majd a magyar stratégiát a Nagy-Duna-stratégián belül, és tudományos alapon fog javaslatokat tenni.

– Összességében milyen célokat tart elérhetőnek a hazai dunai áruszállítás terén?

– Bár messze nem vagyunk Belgium vagy Hollandia, szerintem a vízi tömegáru-szállítást jó néhány millió tonnával meg lehetne növelni, például gabonakivitelben. Ehhez pedig nem kellene más, mint hogy helyreálljanak az értékviszonyok a közlekedési ágazatok között.

Nem használjuk ki a Dunát

Messze nincsenek kihasználva a dunai hajózásban, ezen belül az áruszállításban rejlő lehetőségek – emelték ki szakértők az Esztergomban megtartott NAIADES nemzetközi hajózási konferencián. Ennek legfőbb oka, hogy a Duna egyes részei nem vagy csak csökkentett kapacitással hajózhatók az alacsony vízállás miatt az év egy részében. Ilyen szempontból nemcsak a magyar szakasz problémás, hanem a német, valamint a bolgár– román folyószakasz egyes részei is. Ezt a helyzetet az érintett tagállamok csak külön-külön tudják megoldani: az egyes kormányok hatáskörébe tartozik például, kívánnak-e vízlépcsőt építeni.

Ez a lapunk által megkérdezett szakértők szerint elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a Duna hajózhatósága lényegesen javuljon. A magyar kormány viszont a folyó védelmére hivatkozva elveti ennek lehetőségét.

Ez a lapunk által megkérdezett szakértők szerint elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a Duna hajózhatósága lényegesen javuljon. A magyar kormány viszont a folyó védelmére hivatkozva elveti ennek lehetőségét. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.