Újratervezés
A legfontosabb kérdés, hogy fenntarthatóbb lesz-e a települések gazdálkodása, nem dönthető el világosan. Egyértelmű pozitívum, hogy nehezebben vehetnek fel és így pazarolhatnak el az önkormányzatok hiteleket, bár kényesen oda kell figyelni arra, hogy ez ne sértse a helyhatóságok autonómiáját. E mellé azonban beillesztenek a rendszerbe egy új, járási szintet, amely mellett megmaradnak a megyék, a kistérségek, de még a társulások is – összességében vajon mennyivel nőnek így a költségek?
Örömteli már önmagában a tény is, hogy végre egy kormány hozzá mer nyúlni az önkormányzati feladatok és bevételek rendszeréhez. Helyes a meglátás, hogy a helyi adókról minden település maga döntsön, s az is régi kérése a városvezetőknek, hogy mérsékeljék a feladatkört, amelyet kötelezően az önkormányzatnak kell ellátnia. De itt sem lehet ennyire tiszta a kép. Bármely jómódú város lakói megkérdezhetik, hogy miért venne el az állam az ő lakhelyüktől adóbevételt, csak hogy olyanokat támogassanak, ahova nem szívesen telepednek le cégek.
A döntések nagy része azonban politikai lesz, nem szakmai. Ez pedig hozhat még érdekes változásokat. Hogy szavazna például 75 kormánypárti polgármester-képviselő is arra, hogy a két pozíciójuk közül az egyikről le kelljen mondaniuk? Milyen alkut kell ajánlani nekik, hogy önként vállalják a nagyobb pénzügyi szigort? Hányan mennének a járások élére, ha kiesnek a közel felére csökkentett létszámú parlamentből? Az átlagosnál nagyságrendekkel izgalmasabb vitákat várhatunk.
