BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
dohány

Ki lesz a győztes dohánylobbi?

A dohányipari lobbi ármánykodásáról szóló hollywoodi filmek juthattak eszünkbe az elmúlt hetekben, amikor a parlament elhalasztotta a cigaretta adójának emeléséről szóló javaslatot.
2011.07.15., péntek 05:00

Jószerével meg sem lepődött volna senki azon, hogy nyár végétől, majd az év elejétől újfent emelkedik a dohánytermékekre terhelt adó. Az adóemelés, amelynek irányát és mértékét elsősorban az Európai Unió határozza meg, már-már velejárója a hazai dohánykereskedelemnek, még akkor is, ha a cigaretta nálunk még viszonylag olcsónak számít az EU-n belül.

Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor az utolsó pillanatban lefújták az aktuális emelésről szóló voksolást. A zárószavazás előtti módosítót ráadásul az alkotmányügyi bizottság nyújtotta be. Ennek elnöke, Balsai István sem tudta megmagyarázni, hogyan is került elé a gazdasági témájú törvények módosításaihoz csatolt tervezet, amely kivette a csomagból a dohánytermékek adójáról szóló részt.

Magyarázat azért került a döntés mögé: „Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az azonos káros termékek azonos mértékben adózzanak.” Ez annyit tesz, hogy az olcsóbb, így a válságos időkben egyre népszerűbb fogyasztási dohány adótartalmát a drágább cigarettákéhoz kell közelíteni az éves szinten 400 milliárd forint körüli forgalmat bonyolító piacon. Más kérdés, hogy ez a fogyasztók számára nyilvánvaló – dobozonként több száz forintos – eltérés miért a július 4-i végszavazás reggelén tűnt fel, és miért éppen az alkotmányügyi bizottságnál.

A Fidesz szerint „a terület megérett egy átfogó, teljes körű átrendezésre, ennek érdekében számos egyeztetésre van szükség, amelyek már megkezdődtek az NGM és az érdekcsoportok között”. Ez az a pont, amiben valószínűleg senki nem kételkedett. Annál is inkább, mert még élesen emlékezhet bárki arra, hogyan húzták-halasztották a dohányzási tilalomról szóló, az adóemeléssel ellentétben nagy port kavaró törvény elfogadását. Pedig úgy tűnt, az említett rendelkezés esetében hajthatatlan a kormány. A halasztást leszámítva alapvetőnek tekinthető módosítások – például bizonyos szigorúan behatárolt feltételek mellett a dohányzást mégis engedélyező passzusok – akkor sem fogadtattak el, ha azokat fideszes képviselő nyújtotta be a T. Ház elé.

Más kérdés, hogy a két törvény alapvetően ellentétesen befolyásolja a nem titkoltan legfontosabb szempontot: az adóbevételek növelését. Míg az adóemelés halasztása a Nemzetgazdasági Minisztérium becslései szerint hárommilliárd forintot vesz ki az állam zsebéből, a tilalom későbbre tolásának hatásait nehéz kalkulálni – a vélelmezett forgalomcsökkenésről egymásnak teljesen ellentmondó becslések láttak napvilágot, így leginkább a dohányzás okozta megbetegedések visszaszorításához köthető, 12 milliárd forintosra remélt spórolást szokás emlegetni kormánykörökben.

A bevétel alakulásában azonban más szempontok is közrejátszanak: a dohánytermékek adója ugyanis egy szálanként meghatározott minimumértékből, illetve egy százalékos kiskereskedelmi adótartalomból adódik össze. Ez utóbbit pedig jelentősen befolyásolja, hogy a hazai forgalmazók gyilkos árversenybe kezdtek a válság miatti forgalomcsökkenés megállítása érdekében. Ebben az esetben is arról van azonban szó, hogy a cégek igyekeznek jobb pozíciót kiharcolni a dobozos cigarettának a sodrott dohánnyal szemben. Nem véletlenül: az átlagos árszínvonalú termékek eladása 20 százalékkal csökkent tavaly, miközben menynyiségben átlagosan 7 százalékos volt a visszaesés.

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a kormány a hazai munkahelyek védelmében kiállt a dohánygyártók mellett. Sőt, június közepén éppen ezért megszavazott a parlament egy olyan javaslatot is, amely a vágott dohány adóját az eredetinél kisebb mértékben emelte fel.

A következő hónapok nagy kérdése lesz, hogy az ellentétes lobbiérdekek közül ki kerül ki győztesen: a cigarettaforgalmazó multicégek vagy a bevételük nagyobb részét az olcsóbb vágott dohányból szerző hazai gyártók és dohánytermelők. Akik mellett nemcsak a kormány áll ki, de az EU egyre szigorodó tilalma ellenére a mai napig támogatást juttat nekik a termelésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.