Hátraarc
Márpedig egy KDNP-s képviselő nyilatkozata szerint ez az ötlet is felmerült az egyre feszítőbb költségvetési problémák kezelésére. Nemcsak azért lenne kínos ez a megoldás a kormánynak, mert Orbán Viktor miniszterelnök még a múlt heti beszédében is védelmébe vette az „arányos” adórendszert, hanem azért is, mert az nyílt beismerése lenne a tavaly elkezdett átalakítás kudarcának.
Szögezzük le rögtön: az egykulcsos adórendszer nem ördögtől való. Mérsékelheti az adóelkerülést, többletmunkára ösztönözhet, és javíthat azon a korábbi évekre jellemző aránytalanságon, hogy a személyi jövedelemadó kétharmadát az adófizetők mindössze 15 százaléka fizette be. Ráadásul a kormány fokozatosan, három év alatt kívánt eljutni a céljához.
A megvalósítással azonban több gond is volt. Egyrészt hiú ábránd volt az feltételezni, hogy az 500 milliárd forintos kiengedés ebben a szerkezetben lökést ad a belső fogyasztásnak és a munkahelyteremtésnek, így a növekedés behozza majd a kieső bevételt. Másrészt az időzítés is rossz volt: recesszióközeli állapotban, magas munkanélküliség és erős frankárfolyam mellett politikailag is nehéz eladni a jövedelmek átcsoportosítását a szegényebbektől a jobb módúakhoz.
A visszalépés nem késő. Az adórendszer kiszámíthatósága ugyan érték, ám az nem most veszne el. Az ellenzék és a kritikusok okkal köszörülhetnék a nyelvüket a hátraarcon, ám a lakosság nagy része nyilván örömmel fogadná a gazdagok szolidaritási adóját, amelyet ráadásul hasonló külföldi törekvésekkel is alá lehet támasztani. Ha pedig a pluszteher valóban csak átmeneti időre szólna – amire persze nincs semmi garancia –, akkor az eredeti elveket és célokat sem kellene a kukába dobni.
