Gátszakadás
Pedig az alapötlet nem volt rossz: a bankok és a kormány által közösen elfogadott koncepció szerint az adósságban úszó háztartások időt nyerhettek volna, hiszen a törlesztési árfolyam alkalmazásával ideiglenesen csökkenhetnek az adósságszolgálatra fordított kiadásaik. A türelmi időszak lejártát követően pedig feltételezhető, hogy az érintettek jövedelmi helyzete, illetve a makrogazdasági helyzet kedvezőbb lesz, így tudják vállalni a későbbiekben újra megnövekvő törlesztési terheket.
A koncepcióba viszont sajnálatos módon több, a kidolgozóitól független hiba is csúszott. Az első, hogy maguk a kedvezményezettek sem igen óhajtottak élni az árfolyamgát nyújtotta lehetőséggel. Egyrészt azért nem, mert joggal tartottak attól, hogy a kedvezményes időszak után tovább növekednek a már most is nehezen elviselhető terheik. Másrészt azért, mert a rögzített árfolyam viszonylag kevés háztartásnak nyújt jó menekülési lehetőséget: az igénylés feltétele ugyanis, hogy az adós ne legyen a hitelével komoly csúszásban, ami igencsak leszűkítette a potenciális érdeklődők körét.
Az igazi pofont viszont a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés lehetősége jelentette az árfolyamgátnak: a kormány által hirtelen – immár a bankok kihagyásával – kidolgozott jogszabály elterelte a figyelmet e kedvezmény lehetőségéről, és aki csak tudja, el szeretné tüntetni a portfóliójából a mára gyűlöltté vált devizahitelét. Az igazi problémát viszont az jelenti, hogy – ellentétben az árfolyamgáttal – a végtörlesztéssel kiiktatott hitelek egy részét (a piaci és a kedvezményes árfolyam közötti különbözetet) feltehetően nem az adósoknak kell majd megfizetniük. Valószínű ugyanis, hogy vagy az Alkotmánybíróság, vagy az unió utólag „elkaszálja” a végtörlesztésről szóló jogszabályt, és a magyar államnak fizetnie kell. Azt pedig már nem csak a devizahitelesek pénzéből teszi.
