A szabadságharc vége
Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal, nagy valószínűséggel egy rugalmas vagy elővigyázatossági hitelkeret-megállapodásról, amely valóban értelmezhető egyfajta biztosításnak is. Remélhető, hogy erről ma reggelre maga az IMF is tudomást szerzett.
Ennél jobb hír – feltéve, hogy igaz –Magyarországot ezekben a napokban nem érhette. A pénzpiacok 80 másodperc alatt vették ölükbe a forintot, amelynek hektikus árfolyam-ingadozása és fokozatos gyengülése súlyos stabilitási kockázatot jelentett immár társadalmi-politikai téren is. Az IMF-tárgyalás puszta tényének bejelentése egyelőre leveheti a hitelminősítők kezét a gombról. Ők – gondoljunk róluk bármit – semmilyen más hírre nem lennének hajlandók időt adni rá, hogy meggyőzzük őket és ügyfeleiket: az állampapírjaink nem értéktelen bóvlik.
Magyarország most megmenekülhet. Az IMF biztosítéka képes lehet rá, hogy az ország stabilan a piacról finanszírozza magát. Ha pedig mégis baj van, a „nem-hitel” mégiscsak igénybe vehető. (Olyan szómágia következik most, mint a „nem-megszorítások” idején, de ez vicces játék, nem több.)
Volt már megállapodás az IMF-fel, amelyet az Orbán-kormány mondott fel. Azóta biztosítókötél nélkül egyensúlyoz, igaz, cserébe minden olyan unortodox lépést megtehetett, amelyet saját érdekében fontosnak tartott, és amelyhez a valutaalap soha nem járult volna hozzá. Ide nemcsak a különadók, a végtörlesztés, de a vállalati államosítások is értendők. Talán néhányan jól jártak, de az egész csomag együtt majdnem finanszírozhatatlanná tette az országot.
A gazdasági szabadságharcnak vége, és a jelek szerint a kiegyezést ugyanazok kívánják levezényelni, akik a csatákat vívták. De nagy kérdés, hogy Matolcsy György vagy akár Orbán Viktor képes lesz-e mindennap arra a bravúrra, mint a tegnapi közleményben, s vágyott célként bemutatni azt, amit eddig mereven elutasított.
