A Malév romjain
A Malév leállása tankönyvi eset lesz arra, hogyan nem szabad kezelni a hasonló szituációkat. A kormányzati döntéshozók tehetetlensége, hozzá nem értése, rossz kommunikációja és egyéb, kicsinyes politikai szempontok odáig vezettek, hogy még a maradék értéket sem sikerült megmenteni a nemzeti légitársaságból. A sokaknak jól csengő név a kártérítések rendezetlensége miatt leértékelődött, egy új, Budapest-központú cég pedig – ha valóban létezik kormányzati szándék a felállítására – minden nappal kisebb esélyt kap a túlélésre.
Nem így a konkurencia. A Ryanair már napokkal a csőd előtt bejelentette visszatérését Budapestre, és bár ezt Michael O’Leary vezérigazgató nem a Malév helyzetével, hanem a repülőtér csökkenő díjaival magyarázta, a leállás után azonnal 26 új járat beindítását helyezte kilátásba akciós árakkal. A Wizz Air ugyancsak aznap közölte, hogy 25 milliárd forintos beruházás révén 66 százalékkal növeli budapesti kapacitását, új járatokkal bővítve azt. Sokatmondó volt azonban a cég első emberének Váradi Józsefnek a nyilatkozata, aki amúgy a Malév vezetői posztjának elhagyása után gründolta össze a Wizz Airt: cége nem akar a nemzeti légitársaság helyébe lépni.
Mindez új helyzetet teremt a Budapest Airport számára is. Bár félő volt, hogy a Malév forgalmának kiesése a privatizációs szerződés értelmében állami kártérítést von maga után, ha a repülőtérnek sikerül megállapodnia a diszkonttársaságokkal, és mások is növelik kapacitásaikat, talán elkerülhető a fiaskó.
Lehet nem szeretni O’Leary módszereit, vagy haragudni Váradira, amiért bepanaszolta a Malévot Brüsszelnél. Mégis, inkább tanulni kellene tőlük.
