Állampapírt vegyenek! - Csak az állami túlköltés fenntartása?
A rendszerváltás utáni nagy visszaesést követő néhány évben a lakossági megtakarítások aránya gyorsan és jelentősen emelkedett, és a 2000 körüli évekre megközelítette a fejlett európai országokban történelmileg kialakult szintet. A lakossági megtakarítások többé-kevésbé fedezték az akkor még viszonylag alacsony költségvetési hiányt, és alapul szolgáltak a vállalkozások növekvő hiteligényének kielégítéséhez is. Az utóbbi évtized azonban Magyarországon nem a megtakarításokról, hanem a hitelezésről szólt.
Az irreálisan felerősített forint és az Európában igen alacsonyra csökkent kamatlábak összhatásaként korábban itthon nem tapasztalt hitelfelvételi hullám indult be. A lakossági megtakarítási többletek eltűntek, és a nemzetgazdaság mindhárom meghatározó szektora – állam, vállalkozások, lakosság – hitelfelvevővé vált. Az eladósodás nemcsak a rendszerváltástól várt álmok valóra váltását ígérte, de a lakossági fogyasztás felduzzasztása jótékony hatással volt az összkereslet bővülésére, amely a gazdaság látszólagos növekedését eredményezte. 2002-ben és 2003-ban a GDP 4,3, illetve 3,9 százalékkal bővült, miközben a háztartások fogyasztása 7,8, illetve 8 százalékkal emelkedett.
Utólagosan azonban úgy tűnik, a növekedési többletek nem álltak arányban a hitelezés terjedelmével, és utóbbi jelentős részben az import látványos növekedését hozta. A valós fizetőképességtől a hitel által eltérített lakossági fogyasztás egyrészt az export ösztönzöttségének gyengülését hozta, másrészt a hazai termelésnek olyan elemeit is piachoz juttatta, amelyek egyébként nem lettek volna rentábilisak.
A 2009. évi globális pénzügyi, majd gazdasági válság kirobbanása idő előtt döntötte kártyavárként romba a mesterségesen feltupírozott belső fogyasztás és növekedés modelljét.
A lakossági megtakarítások dinamikájának visszaesését azonban nemcsak a hitelezés mindent elsöprő érvényre jutása magyarázza, hanem az is, hogy azok például az állampapírok esetében is reálhozamot nem vagy csak igen szerény mértékben hoztak. Még napjainkban is a 6–7 százalék közöttire tehető az általános hozam, adóval csökkentve alig éri el a 2012-ben várható 5,5 százalékos inflációt.
Bár az állampapírpiac kormányzati felkarolása kívánatos és üdvözlendő, de szándékolt célkitűzései – a lakossági megtakarítás növekvő hányadát adja, a külföld által uralt állampapírpiac ilyen jellegű kitettségét és sebezhetőségét mérsékelje, illetve a lakossági megtakarítások egyre növekvő arányban finanszírozzák gazdaságunk hitelszükségeltét – az adott helyzetben aligha teljesülhetnek.
Legfontosabb okként említendő a bizalomvesztés. A nem hagyományos gazdaságpolitika egésze, benne a nem jogkövető állami magatartás, továbbá a devizahitelesek megsegítésének módja, a nyugdíjalapok államosítása stb. a megtakarítókat elriasztja. Bár a megtakarítások alakulását nem lehet csak a jövedelmek növekedésével magyarázni, de utóbbiak 2012-ben biztosan, 2013-ban valószínűleg nem nőnek, a felhalmozott adósságállomány csak az évtized második felében mérséklődhet.
A „megtakarítási torta” újraelosztásáért beindult verseny kívánatos, de a következő két évben a megtakarítások látványos növekedésére és átrendeződésére aligha számíthatunk. Az állampapírpiacon beinduló kormányzati törekvések megítélése döntően azon múlik majd, hogy csupán eszköze lesz-e az állami túlköltekezés fenntartásának, vagy a megtakarítások ösztönzését a változó gazdaságpolitika egyik alapelemévé teszik az eddigi „hitelből fejlődni” mítosszal szemben.
