Van még gőzünk?

A feketegazdaságba vezető út sajnos egyirányú, és úgy tűnik, a kormány most rövid távú érdekekért, kapkodva, feláldozza a holnaputánt. Mert az a társadalom, melyet rászoktatnak (kényszerítenek?) az adóelkerülésre, még kedvező gazdaságpolitikai változások után is csak nagyon hosszú idő múltán fog visszatérni a helyes útra. Úgyhogy ahogy a dolgok állnak, egyre távolodunk attól, hogy az egyén ne azt érezze: a családjával szúr ki, ha legális, számlát adó szervizben javíttatja a kocsiját.

Miután a vállalkozások ki sem látszanak az állami sápok hegye alól, nem csoda, ha összekacsint vevő és eladó, ha utóbbi nagyvonalúan elkerüli a pénztárgépet. Mátyás király uralkodása idején is sok volt az adó, de akkor legalább nem csupán propagandában, hanem valójában is győztünk. Ma azonban – akárcsak az elmúlt fél évezredben – csak a frusztráció jut a magyarnak, ne is csodálkozzunk, ha 1526 óta mindenki az egyéni túlélésre rendezkedett be.

Arról, hogy a költségvetési bevételek növelésének kétségbeesett vágyától vezérelve a kormány vagy kétszázféle rendszám bevezetését tervezi a hírek szerint – a 175 járás mindegyikének saját rendszám dukál (?) – egy régi vicc jut eszembe.

Eszerint: nem halad a szocializmus hajója, és a tanácstalan Kádár megidézi Marx szellemét, nézze meg, hol a hiba. Marx föltűri az inge ujját, lemegy a gépházba, szöszmötöl, majd kijelenti: a gőzt a gépbe kell vezetni, nem a dudába! Ma az a komor helyzet, hogy lassan már nincs gőzünk. Úgy tűnik, a kormánynak sincs. Semmiről.