Az áremelés sem segít azon, hogy versenyképtelen a húsiparunk
Senki sem tudja, hogy a húsipar egyre inkább elhúzódó konszolidációjának végére hány szereplő marad Magyarországon, de egészen biztosan nem fér el annyi, amennyi ma van. Ebben a formában, a jelenlegi működéssel biztosan nem. Hagyományosan a sertéshúst feldolgozó ipart tekintik mára igazi kudarcágazatnak, melynek kevés olyan szereplője van, aki így vagy úgy ne lenne bajban. Az igazán kiélezett helyzetben működő cégekről sokat hallani, de a többi szereplő sem lehet nyugodt. A likviditási problémákat, az állandó és elhúzódó árharcot csak rontja, hogy még a legnagyobbak is kénytelenek elhalasztani fejlesztéseiket.
A takarmányárak drámai növekedése bizonyára érzékenyen érintette az európai versenytársakat is, amelyek azonban – tőke birtokában – már az elmúlt években át tudtak állni legalább részben az alternatív takarmányozási módszerekre. Az ágazat hazai szereplői azonban úgy szembesültek a globális drágulással, ahogy egy beteg embert ér egy felülfertőzés.
A takarmánynövények drágulása következtében a hazai húsipari szereplők önköltsége egy év alatt hozzávetőleg 25-30 százalékkal nőtt, amit teljesen egyértelműen lehetetlen kigazdálkodni. Tévedés azonban azt hinni, hogy a mára elkerülhetetlenné vált áremelés képes megoldani a problémákat. Még abban az – egyelőre teoretikusnak tűnő – esetben sem, ha sikerülne a kereskedelmen maradéktalanul átnyomni a költségnövekedés egészét, a megnövekedett árakkal talán még inkább versenyhátrányba kerülnének a hazai húsipari szereplők az uniós versenytársakhoz képest.
Egy dolog ugyanis az áremeléssel sem fog változni: a versenyképtelen termelés. A hazai húsipar – és általában véve az egész sertéságazat – problémája túlmutat a jelenlegi, nyomott árú termelésen. Mind a technológiai fejlettség, mind az üzemméretből eredő hatékonyság messze alulmarad a nyugat-európai, sőt ma már a közép-kelet-európai versenytársakétól. Ez alól persze vannak üdítő kivételek idehaza, amelyek azonban tényleg nem jelentenek mást, mint valóban csak üdítő kivételt.
Az elmúlt évek egyre ritkuló fejlesztései a sertésfeldolgozóknál egy-egy céget hozzásegíthettek ugyan némi előrelépéshez, az ágazat egészének problémáit azonban nem képesek megoldani. Míg a baromfiiparban elkerülhetetlenül érvényesülnek a piacgazdaság törvényei, és az üzleti evolúció folyamatait csak a leghatékonyabbak, a legnagyobbak és a legügyesebbek élhetik túl, addig a sertésfeldolgozóknál ez az egyébként sok szempontból kívánatos folyamat nem valósul meg.
Az okok nyilván sokrétűek, ám valószínűsíthető, hogy a kulcsszerepet a rekordmagas áfa játssza, amely az ágazat egyes szereplőit egyértelműen a feketézés felé csábítja. Emiatt az a helyzet állt elő, hogy a szereplők egy részének adócsalása egyszerűen maga alá temeti a többit. Feketézve nem lehet növekedni, a csalók visszahúzzák a tisztességeseket is. A végeredmény olyan – a boltok polcain relatíve drága termékekkel megjelenő – húsipari cégek sora, amelyeknek a költségeikhez viszonyított árbevételük legjobb esetben is csak a kivárást teszi lehetővé.
Bár a takarmányárak növekedése – korábbi technológiaváltásuk és eleve nagyobb üzemméretük miatt jóval kisebb mértékben – a nyugati, a szlovák, a lengyel, a román versenytársakat is érinti és áremelésre készteti, a sokak által ma már nagyon várt – és egyébként szükséges – áremelés csak a lemaradásunkat konzerválja. Talán elejét veheti annak, hogy az amúgy is a szakadék szélén táncoló húsipari szereplők hirtelen sorra bedőljenek, de ágazati szinten nem oldja meg, csupán elodázza a problémákat. A kérdés pedig ma már az, hogy egyáltalán lesz-e idehaza komolyan vehető húságazat a jövőben, vagy végképp lemaradunk valahol a porban.
-->
