BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mellár: Így újra lehet tüntetést szervezni a külföldi karvalytőke ellen

Az IMF-követelések kiszivárogtatása elérte a célját: elterelte a figyelmet a baltás gyilkos kiadatásáról, feltüzelte a jobboldali híveket, és elkezdte felkészíteni a közvéleményt a 2013-as költségvetés fenntarthatósága érdekében elkerülhetetlen megszorításokra.
2012.09.12., szerda 05:00

A Magyar Nemzeten keresztül kiszivárogtatott IMF-követelések kisebb vihart kavartak az elmúlt héten a hazai közvéleményben. Közgazdász szakértők ugyan siettek leszögezni: ez biztosan nem az IMF anyaga, nem az intézmény stílusa a helyzetfelmérés szakaszában kész kívánságlistákat adni, még a későbbi tárgyalási fázisokban is csak legfeljebb ajánlásokat szoktak megfogalmazni. De még a laikus olvasók is elbizonytalanodhattak a dokumentum eredetiségét illetően az utolsó követelés alapján, amely a kereskedelmi bankok pénzügyi megsegítését írta elő állami forrásokból. Ilyet azért egy liberális – az állam gazdasági szerepvállalását visszaszorítani igyekvő – intézmény nem követelhet.

Erősen kilóg tehát a lóláb, sőt sokak szerint már az egész ló is. Megalapozott lehet a gyanú, hogy a lista nem az IMF-é, hanem mások, és egészen más célból állították össze.

Akárhogy áll is a dolog, kiszivárogtatás elérte a célját. Először is azért, mert ez a téma került a közbeszéd középpontjába, elhalványítva a baltás gyilkos kiadatása körüli botrányt. Másodszor azért, mert sikeresen tüzelte fel a jobboldali híveket az IMF és a pénzügyi világ ellen. Őket ugyanis készenlétben kell tartani, hogy alkalomadtán újból lehessen utcai demonstrációt szervezni a külföldi karvalytőke kártevései ellen. Harmadrészt azért, mert ez módot adott a miniszterelnöknek, hogy üzenjen a nemzetközi szervezeteknek: nem is olyan biztos az a megállapodás. Az utóbbi hetekben a piac egyre inkább készpénznek vette a megegyezést, és ennek következtében a forint jelentősen erősödött, épp itt volt tehát az ideje a hazai deviza gyengítésének, hiszen az üdülési szezon is véget ért már.

Persze azért a túlzott elbizonytalanítás sem vezet célra, ezért a miniszterelnök szombaton Kötcsén leszögezte, hogy mégiscsak lesz IMF-megállapodás, de ez – szemben a korábbi megállapodással – most „jó” megállapodás lesz. Annak taglalásával természetesen adós maradt, hogy miként is lehet egzakt módon összevetni két különböző időben, igen eltérő nemzetközi gazdasági helyzetben kötött szerződést, és hogy mik is a jóság kritériumai.

Végül negyedikként rögzíthetjük, hogy azért is volt eredményes a kiszivárogtatás, mert elkezdte felkészíteni a közvéleményt arra, hogy megszorítások jönnek. Persze nem annyi, mint amennyit állítólag az IMF követel, annak csak fele, kétharmada lesz, mert a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy „megvédje az embereket”. Fontos azonban leszögezni, hogy valójában a megszorításokra nem az IMF-megegyezés miatt van szükség, hanem a jövő évi költségvetés fenntarthatósága miatt.

Ugyanis a következő évi büdzsében – a parlament által elfogadott verzió szerint – mintegy 500-600 milliárd forintnyi lyuk tátong, ami praktikusan azt jelenti, hogy az ígért 2,2 százalékos deficit helyett 4 százalék körüli hiányra lehet számítani. S mivel az Európai Bizottság és az EKB is világossá tette, hogy az unortodox módon értelmezett tranzakciós adók kivetése az MNB-re nem fogadható el, ezért szükségképpen ortodox eszközökre, azaz megszorító intézkedésekre lesz szükség.

A költségvetési hiány lefaragása kulcsfontosságú, mert ha nem tudja a kormány hitelesen bemutatni, hogy a 3 százalék alatti deficitcélt tartani tudja a következő évben, akkor a túlzott deficiteljárástól nem tudunk megszabadulni, s ennek következtében komoly támogatásoktól eshet el az ország. Így aztán az IMF-fel való huzavona csak a nagyközönségnek szóló pávatánc, a valóságos tét a deficit leszorítása, és ennek érdekében a megszorítások elfogadtatása a társadalommal jó másfél évvel a választások előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.