Mellár: Így újra lehet tüntetést szervezni a külföldi karvalytőke ellen
A Magyar Nemzeten keresztül kiszivárogtatott IMF-követelések kisebb vihart kavartak az elmúlt héten a hazai közvéleményben. Közgazdász szakértők ugyan siettek leszögezni: ez biztosan nem az IMF anyaga, nem az intézmény stílusa a helyzetfelmérés szakaszában kész kívánságlistákat adni, még a későbbi tárgyalási fázisokban is csak legfeljebb ajánlásokat szoktak megfogalmazni. De még a laikus olvasók is elbizonytalanodhattak a dokumentum eredetiségét illetően az utolsó követelés alapján, amely a kereskedelmi bankok pénzügyi megsegítését írta elő állami forrásokból. Ilyet azért egy liberális – az állam gazdasági szerepvállalását visszaszorítani igyekvő – intézmény nem követelhet.
Erősen kilóg tehát a lóláb, sőt sokak szerint már az egész ló is. Megalapozott lehet a gyanú, hogy a lista nem az IMF-é, hanem mások, és egészen más célból állították össze.
Akárhogy áll is a dolog, kiszivárogtatás elérte a célját. Először is azért, mert ez a téma került a közbeszéd középpontjába, elhalványítva a baltás gyilkos kiadatása körüli botrányt. Másodszor azért, mert sikeresen tüzelte fel a jobboldali híveket az IMF és a pénzügyi világ ellen. Őket ugyanis készenlétben kell tartani, hogy alkalomadtán újból lehessen utcai demonstrációt szervezni a külföldi karvalytőke kártevései ellen. Harmadrészt azért, mert ez módot adott a miniszterelnöknek, hogy üzenjen a nemzetközi szervezeteknek: nem is olyan biztos az a megállapodás. Az utóbbi hetekben a piac egyre inkább készpénznek vette a megegyezést, és ennek következtében a forint jelentősen erősödött, épp itt volt tehát az ideje a hazai deviza gyengítésének, hiszen az üdülési szezon is véget ért már.
Persze azért a túlzott elbizonytalanítás sem vezet célra, ezért a miniszterelnök szombaton Kötcsén leszögezte, hogy mégiscsak lesz IMF-megállapodás, de ez – szemben a korábbi megállapodással – most „jó” megállapodás lesz. Annak taglalásával természetesen adós maradt, hogy miként is lehet egzakt módon összevetni két különböző időben, igen eltérő nemzetközi gazdasági helyzetben kötött szerződést, és hogy mik is a jóság kritériumai.
Végül negyedikként rögzíthetjük, hogy azért is volt eredményes a kiszivárogtatás, mert elkezdte felkészíteni a közvéleményt arra, hogy megszorítások jönnek. Persze nem annyi, mint amennyit állítólag az IMF követel, annak csak fele, kétharmada lesz, mert a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy „megvédje az embereket”. Fontos azonban leszögezni, hogy valójában a megszorításokra nem az IMF-megegyezés miatt van szükség, hanem a jövő évi költségvetés fenntarthatósága miatt.
Ugyanis a következő évi büdzsében – a parlament által elfogadott verzió szerint – mintegy 500-600 milliárd forintnyi lyuk tátong, ami praktikusan azt jelenti, hogy az ígért 2,2 százalékos deficit helyett 4 százalék körüli hiányra lehet számítani. S mivel az Európai Bizottság és az EKB is világossá tette, hogy az unortodox módon értelmezett tranzakciós adók kivetése az MNB-re nem fogadható el, ezért szükségképpen ortodox eszközökre, azaz megszorító intézkedésekre lesz szükség.
A költségvetési hiány lefaragása kulcsfontosságú, mert ha nem tudja a kormány hitelesen bemutatni, hogy a 3 százalék alatti deficitcélt tartani tudja a következő évben, akkor a túlzott deficiteljárástól nem tudunk megszabadulni, s ennek következtében komoly támogatásoktól eshet el az ország. Így aztán az IMF-fel való huzavona csak a nagyközönségnek szóló pávatánc, a valóságos tét a deficit leszorítása, és ennek érdekében a megszorítások elfogadtatása a társadalommal jó másfél évvel a választások előtt.
