BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több munka, kevesebb eredmény

2012.10.31., szerda 05:00

Felcsillanni látszik némi remény a munkaerőpiacot illetően, miután éves alapon növekedést mutatott a foglalkoztatás harmadik negyedéves adata. A 80 ezres bővülés egy része ugyan kétségkívül a közfoglalkoztatás bővüléséből adódik, amelynek – reálgazdasági szempontból – sok hozadéka nincs. Valószínűnek látszik az is, hogy a harmadik negyedéves GDP adat kedvezőtlen lesz, vagyis kissé leegyszerűsítve azt láthatjuk, hogy míg többen dolgoznak, kevesebb értéket teremtenek. Természetesen igaztalan lenne kifelejteni azt a tényt, hogy a foglalkoztatás növekedése rendes körülmények közt is csak késve jelentkezik a GDP-adatokban. A fenti, lecsupaszított megállapítás azonban nem csupán a harmadik negyedévre igaz, összességében a trend világos: a több munkáskézhez recesszió társul.

Mindezek mellett a versenyszféra bizonyos ágazatainak bővülése mára lassan beérni látszik. Az évekkel ezelőtt tervezett, kidolgozott autóipari fejlesztések, a meglévő termelő kapacitás bővítése mára látható, beszállítókkal együtt néhány ezer családnak biztos pontot jelent. Amellett, hogy más ágazatokban durva realitás a létszámleépítés, a kissé sarkosan Mercedes-hatásnak hívott jelenség sem lesz hosszabb távon elegendő egy igazi irányváltáshoz. A kecskeméti gyár új műszakban is termel ugyan, ám a régi nagy foglalkoztatónak számító Suzuki az év utolsó két hónapjában készül megfelezni az esztergomi műszakot. A jó előre bejelentett intézkedésre felkészülni idő lett volna, lehetőség kevesebb. Jócskán meg fog látszani a mutatókon a nyesés.

A közfoglalkoztatás szociális, és mintegy „népnevelő” szempontjain természetesen lehet vitatkozni, a gazdasági eredménye viszonylag egyértelmű. A versenyszférás foglalkoztatás aránya a mostani növekedésben szintén vita tárgya, a gazdaság szereplői és a kormányzat két eltérő statisztikát lobogtatnak, és mindenki azt látja meg a számokban, ami neki ad igazat. Egy biztos: a recesszió.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.