Végső megoldás

 Dinamikusan csak a kórházak lejárt tartozásállománya növekszik, ami többek között a orvostechnikai eszközök és berendezések gyártóit aggasztja. A gyógyszer-nagykereskedők arra panaszkodnak, hogy rájuk hárul a készletezés teljes terhe. Magánszolgáltatások nyújtására a közszolgáltatások nem készültek fel, a gyógyturizmus kitörési pont lehetne, de a környező országokban erre hamarabb rájöttek – és még sorolhatnánk.

Attól, hogy egy beteg jogosult egy kezelésre, még nem biztos, hogy meg is kapja, hiszen sok esetben több éves a várakozási idő. A végső megoldás a halál? Bármennyire idegen, elhangzott az is: a halál a legolcsóbb kezelési alternatíva. A logikailag valóban támadhatatlan tézis szerencsére csak a szemléltetést szolgálta, maga az előadó is elismerte, hogy „nem ez a megfelelő irány”.

A megfelelő irányt még keressük. A vonatkozási pontok persze adottak: az egészségügyi kiadások csökkennek, az eszközpark elavul, sürgősen „honosítani” kellene az újabb – legalábbis még fiatalkorú – technológiákat, miközben a lakosság öregszik, a rendszer pedig recseg-ropog. A Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője is leszögezte: meg kell végre határozni, hogy a befizetett egészségügyi járulékért mi jár, és mi nem fér bele.

Nem fogadnánk rá nagy összegben, hogy ezzel pont a választások előtti évben hozakodik majd elő a kormány, hiszen országunk vezetői még emlékeznek, mennyit profitáltak a vizitdíj által kiváltott társadalmi felháborodásból. Az első ciklusban is sok volt a feladat: helyre kellett tenni az oktatást, az önkormányzati rendszert és az alkotmányos rendet. Az egészségügyi és a nyugdíjreform még várhat.