Mit veszítünk a vámon?
Kötélidegzet kell az uniós pénzekre kiírt pályázatokhoz – ezt mondta tavaly július közepén Orbán Viktor kormányfő, amikor bejelentette, hogy a 2014–2020-as időszakra teljesen átalakítják az EU-pénzek lehívását koordináló, az előző kormánytól megörökölt pályázati intézményrendszert, amit szerinte egy „őrült kafkai elme” gondolt ki.
Az utóbbi hetekben már kiderültek az első részletek is arról, hogy a kormány miként kívánja kiépíteni azt a rendszert, amely a miniszterelnök szerint „az emberi elme számára felfogható módon” működik. Úgy tűnik, hogy a második Gyurcsány-kormány által felállított – vezetésében azonban a 2010-es kormányváltás után teljesen kicserélődő – Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen (NFÜ) verik el a port, amiért egyáltalán nem biztos, hogy 2015 végéig az ország le tudja hívni a rendelkezésre álló 8200 milliárd forintos uniós forrást. Az NFÜ-t ugyanis gyakorlatilag a partvonalra száműzik azzal, hogy az adott szakpolitikai fejlesztésekért felelős irányító hatóságokat a megfelelő szaktárcákhoz helyezik át a 2014-től kezdődő ciklusra.
Lényeges változást hozhat a jelenlegi rendszerhez képest az is, hogy a kormány tervei szerint bizonyos fejlesztési célok esetében nem az eddig megszokott pályázati úton, hanem központi irányítással osztanák szét a forrásokat. Az elgondolás első ránézésre teljesen ésszerűnek tűnik, hiszen a központilag irányított forráskiosztás megszüntetné a pályázatírás és az önrész előteremtésének nehézségét, így a különböző brüsszeli előírások miatt valóban túlbonyolított pályázati rendszer helyett egy feltehetően gyorsabb projektvégrehajtást és forráslehívást garantáló metódus jöhetne létre.
Csak amit nyerünk a réven, azt ne veszítsük el a vámon azzal, hogy bizonyos fejlesztési célokat csak a kormányzat által központilag meghatározott módon lehet majd megvalósítani. Ezzel kapcsolatban feltehetően Brüsszelnek is lesz majd egy-két szava.
