Az állam feltett szándéka, hogy megmondja, mi jó a gyereknek. A közétkeztetés esetében azonban a képlet túl bonyolultnak bizonyult. Ha egészségesebb ételt akarunk adni, az drágább. Ha ugyanannyi pénzből akarunk egészségesebb ételt, az kisebb adagot jelent. Ha a gyerekek nem szeretik a reformkonyhát, több lesz a maradék. Ha kevesebb maradékot akarunk, akkor nem lesz annyira egészséges a koszt, de legalább nem kerül többe. Most itt tartunk. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma készített egy rendeletet a gyermekek egészségének védelme érdekében, de kihagyta a számításból, hogy rezsicsökkentés idején nem lesz áramvonalas a javaslata. Az árat ugyanis egyelőre az önkormányzatok határozzák meg, így áremelés várható.
A ma divatos állami megoldás persze az volna, ha központilag írnák elő az iskolai és szociális étkeztetési árakat, ahogyan például az energiaszolgáltatók esetében is történt. Ekkor azonban a minőség romlana tovább. Az etatista felfogás szerint a logikus lépés azután az ételkészítés államosítása lenne, csakhogy a Kádár-rendszer finomfőzelékének emléke még elevenen él. Így megjósolható, hogy a reformlendület lelohad majd, és ebben a kérdésben érdekes módon sikerül ésszerű kompromisszumra szorítani a kormányzat lánglelkű újítóit.
Az Európai Unióban több szabadpiaci megoldás is létezik a közétkeztetésre. Van, ahol önkiszolgáló étterem működik, a gyerekek fizetnek és kész. Van, ahol nincs közétkeztetés, otthonról hozzák a kaját (például Romániában). Mi a szocialista véglet vagyunk, itt az étel „jár”. Más, átmeneti rendszerek is létezhetnek, étkezési jegyes, kedvezményrendszeres, többmenüs. De a jól működő megoldásokhoz gondolkodni kell, befektetni, megújulni, megismerni a modern konyhát, és mindez sokkal bonyolultabb, mint hirtelen rendeletekkel megváltani a világot. A cégeknek pedig kevésbé kifizetődő, mint okosban megállapodni az önkormányzattal a szolgáltatásról.
