Vita a devizahitelekről - Történelmi felelősség
A Kúriára nehezedő jelenlegi politikai nyomás nem egy céltudatos gazdaságpolitika része, és a kormány kihasználja a fogyasztóvédelmi szervezetek sikereit, hogy eljátszhassa a devizahitelesek megmentőjének a szerepét. A Kúria jogegységi eljárása a bankok további jogsértéseit is a felszínre hozhatja.
A devizahitelezés alapkérdése, hogy forint- vagy devizahitelnek számít-e a kölcsön. Ezzel kérdéssel foglalkozik a legtöbb bírósági eljárás. Ezt a kérdést nem a Kúriának, hanem a bankok jogászainak kellene megválaszolniuk. A bankok kötelessége a hiteltermékeikről részletes és közérthető információkat nyújtani a fogyasztóknak. Az a tény, hogy az adósok a devizahitelek alapkérdését kérdőjelezik meg, azt mutatja, hogy a bankok nem teljesítették tájékoztatási kötelezettségüket a szerződések megkötésekor. Az nem mentség a bankok számára, hogy Magyarországon alacsony a pénzügyi kultúra, ezért sok fogyasztónak reménytelen elmagyarázni egy komplex pénzügyi termékek működési elvét. A bankok tájékoztatási kötelessége ugyanis azt is magában foglalja, hogy annak a fogyasztónak nem lehet hitelt nyújtani, amelyik nem érti az adott hiteltermék működési elvét. A devizahitelek alapkérdése körüli zűrzavart a bankok okozták, mert nem magyarázták el részletesen és közérthetően a devizahitelek működési elvét. Ezek után hiába érvelnek a „nemzetközi hitelezési gyakorlattal”.
A devizahitelezés fénykorában az állami szervek többször is figyelmeztették a bankokat arra, hogy felelősen folytassák hitelezési tevékenységüket, azaz mérjék fel ügyfeleik igényeit és teherviselési képességét. A fejlett világban erkölcstelen az a gyakorlat, ha a pénzintézetek „az értékesítési mutatók javítása érdekében az ügyfelek kockázatviselési képességének figyelmen kívül hagyásával helyeznek ki hiteleket.” Ezen erkölcsi norma ismeretében nehezen érthető, ha egy bíró azzal érvel, hogy „nem ütközhet a jóerkölcsbe az olyan szerződés, amelynek szabályairól az Országgyűlés törvényt alkot”.
Ez az erkölcsi alapvetés ugyanis világosan mutatja, hogy önmagában egy adott hitelterméknek nem számít erkölcstelennek. Erkölcstelen az, ha a pénzintézet úgy folyósít hitelt, hogy nem győződik meg arról, vajon az adós tudja-e a hitel kockázatait viselni.
A magyarországi devizahitelezés során a bankok pont ezt az erkölcsi normát sértették meg. A bankok a saját értékesítési mutatóik javítása érdekében folyósítottak úgy hiteleket, hogy nem vizsgálták, vajon az adósok képesek-e az árfolyamkockázat terhét viselni.
A kockázatfeltáró nyilatkozat két okból sem felelt meg ennek a követelménynek. Egyrészt a kockázatfeltáró nyilatkozat funkciója a tájékoztatás és nem a kockázatfelmérés. A kockázatfeltáró nyilatkozat aláíratása nem mentesíti a bankokat attól, hogy megvizsgálják, valóban képes-e az adós az árfolyamkockázatot viselni. A fejlett pénzügyi világban már kialakult gyakorlata van a kockázatviselési képesség vizsgálatának.
Németországban pont azért nem terjedtek el ekkora mértékben a deviza alapú hitelek, mert az alacsony és átlagos fizetéssel rendelkező adósok a gyenge kockázatviselési képességük miatt kiesnek a potenciális hitelfelvevők köréből. Alacsony és átlagos fizetéssel rendelkező adósok ugyanis képtelenek az árfolyam-ingadozások kockázatát viselni. Ez a képességük attól sem változik meg, ha aláírnak egy kockázatfeltáró nyilatkozatot. A bankok nem figyeltek arra, hogy ezt a kockázatot a konkrét hitelügyletre vonatkozóan és az adósok egyedi igényeinek megfelelően bemutassák. Helyette egy általános, elvont és felületes tájékoztatás nyújtottak. A tájékoztatásnak ez a felületes mértéke alkalmatlan arra, hogy az árfolyamkockázat valódi veszélyeit bemutassák.
A szerződésekből olyan adatok hiányoznak, amelyek hiányát a törvény a semmisség jogkövetkezményével szankcionálja. A Kúria tehát következmények nélkül hagyta a bankok nyilvánvaló törvénysértéseit, a júliusi ítélet ezért jogállami mércével mérve elfogadhatatlan.Lázár Dénes, pénzügyi jogász-->
