Többé már nem az a kérdés, hogy bárki kilép-e az euróövezetből
Huszonnégy órás sztrájkot tartottak tegnap a görög közszféra dolgozói. Nem először, vélhetően nem is utoljára vonultak utcára, hogy tüntessenek az évek óta tartó megszorítások, a csaknem harmincszázalékos munkanélküliség miatt. Lassan napi rutinná válik a demonstráció, ahogy lassan napi rutinná válik az is, hogy a görög kormány valamelyik vezető politikusa kiáll, és a külvilágot próbálja nyugtatni azzal: országa túl van a nehezén.
A legnagyobb próbatétel azonban nem az utcán várja Antonisz Szamarasz miniszterelnököt és kollégáit, hanem ma, amikor négy év óta először lépnek ki a kötvénypiacra hosszú lejáratú állampapírokkal. Az nyilvánvaló, Athén még jó darabig képtelen lesz arra, hogy nemzetközi segítség nélkül stabilan fenn tudja tartani az államot, így leginkább egy előzetes hangulatfelmérésről lehet szó. A kibocsátás mégis jóval több, mint sajátos országimázs-akció: a tervezése és az időzítése is biztos jele annak, az euróövezetben kezdenek visszatérni a normális mederbe a dolgok.
Miután az írek sikeresen zárták le a bankválság miatti hitelprogramot, Silvio Berlusconi eltűnésével jelentősen csökkent a gazdaságpolitikai kockázat Olaszországban, a spanyolok lassan, de biztosan elkezdtek kimászni a recesszióból, a portugáloknál pedig az a kérdés, milyen feltételekkel lépnek ki néhány hét múlva az ő hitelprogramjukból, az euróövezeti periférián általában javulóban van a hangulat. Eközben a tagországok lassan kialakítják annak a költségvetési szigornak a kritériumait, amely kiegészítheti az évek óta érlelődő bankgaranciarendszert.
Vagyis elvégzik azt a munkát, amit húsz éve, a valutaunió kialakítása előtt kellett volna. De ez most mellékes, a lényeg az, hogy jó ideje már véget ért az euróövezetben a kapkodó tűzoltás. Bármi legyen is a mai görög kötvénykibocsátás eredménye, azt biztosan jelzi: többé már nem az a kérdés, hogy Athén vagy bárki más kilép-e az euróövezetből.
