BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
szerencsejáték

A rendszerváltás álmaitól mára idáig sikerült süllyedni

2014.05.08., csütörtök 05:00

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Tartja a mondás, amit úgy tűnik, hogy a kormány elfelejtett. „A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti, illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére” – olvasható az NGM közleményében. Vagyis Varga Mihály és Németh Lászlóné nem talált megbízhatóbb kaszinóst az országban Andrew G. Vajna kormánybiztosnál.

Persze lehetett sejteni, hogy Vajna biztosan nyerni fog. Én a kétharmados győzelmét vártam, de naiv voltam. A választások után ugyanis szemmel láthatóan új időszámítás kezdődött. Ötből öt kaszinó. Nem három vagy négy. Pesten csak Vajnának lesz kaszinója. „A megkötött szerződések a korábbiaknál szigorúbbak, így az állam azonnal megvonhatja a koncessziós jogot a nyertes ajánlattevőktől, amennyiben szabálytalanságot tapasztal” – szól a gazdasági tárca indoklása. Szerintük az állami kontroll kizárja a korábbi visszaélések lehetőségét, amelyek a liberális piac alatt tobzódtak. A vicc persze az, hogy a kormánybiztos cége az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt.-vel versengett a kaszinókért. Mindez családon belüli vitának tekinthető. Egyértelmű az üzenet. Csak az nem érti, aki nem akarja.

A trafikok esetében még néhány dohányboltot adtak a régi trafikosoknak is. Most már viszont nem adnak semmit külsősnek. Ebbe bele lehet nyugodni, fel is lehet rajta háborodni vagy egyet is lehet vele érteni. A lényeg, hogy a rendszerváltás álmaitól mára idáig sikerült süllyedni. Az új rendszer hatékony és nem túl bonyolult. Ha egy kézben vannak a pesti kaszinók, akkor legalább egyértelmű, hogy kihez kell menni panaszkodni, ha valaki csalást észlelt a pókerasztalnál. Ez is valami.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.