Magyar horoszkóp: a kakukktojás éve
A 2014 közepére kialakult gazdasági helyzet szebb képet mutat, mint amilyenre a GKI korábban számított, s amilyen a valóság. A javuló európai konjunktúra serkenti a magyar exportot; a választási gazdaságpolitika – főleg a diktált rezsicsökkentés – következtében növekszik a lakosság vásárlóereje, s ezzel egyes belföldi piacra termelő és szolgáltató cégek teljesítménye; az EU-támogatások csúcsra járatása következtében pedig emelkednek a beruházások is. Az európai összehasonlításban is jó idei eredmények azonban nagyrészt fenntarthatatlanok. Ezt jelzi például, hogy idén a GDP termelésének emelkedését jóval meghaladja a belföldi felhasználás bővülése.
Várhatóan folytatódik a piacgazdaságot és a hatalommegosztás intézményrendszerét mindinkább kiiktató, autokrata modell kiteljesítése, ahol a fő kormányzati cél a minél szélesebb körre kiterjedő politikai hatalom és a kedvezményezett társadalmi és üzleti csoportok pozíciójának erősítése.
A tulajdon- és erőviszonyok átrendezése továbbra is megelőzi a növekedés szempontját. A jegybank mind kezdeményezőbben lép fel a költségvetés finanszírozása és a növekedés előmozdítása érdekében, ami a jegybanki függetlenség igen sajátos értelmezése. A jogállami ellensúlyok lebontása után az állami döntések érdemi korlátja szinte csak az ország finanszírozhatósága.
Mivel emiatt a kormány mindenáron el akarja kerülni a túlzottdeficit-eljárás újraindulását, továbbra is prioritás a költségvetési hiány és az államadósság kordában tartása. Ez 2014-ben még „csak” 3 százalék alatti deficitet követel meg, de mivel legkésőbb 2015-17-ben már átlagosan évi 1 százalékponttal az államadósság arányát is csökkenteni kell, ennél is alacsonyabb hiányt kell elérni. Pillanatnyilag még nem ítélhető meg a paksi bővítésnek és finanszírozásának hatása az ország pénzügyi mozgásterére és megítélésre, sőt, az EU és Oroszország kapcsolatainak kiéleződése esetén jelenlegi formájában maga a projekt sem vehető biztosra.
A magyar kormány az EU-ban a lehetséges legalacsonyabb integrációs szinten igyekszik tartani az országot, hogy a nemzetközi szervezetek minél kevésbé szólhassanak bele törekvéseibe. A magyar kormány felfogása – az EU-támogatások és exportlehetőségek igenlése, az egységes piaci szabályozás és verseny elutasítása –, kiegészülve a keleti nyitás „politikai flörtjével” növekvő feszültségek forrása lehet, s az eddiginél élesebben szembe kerülhet az EU politikájával, például energetikai kérdésekben.
A kormányzat célja az állam finanszírozásában is az önerőre támaszkodás, vagyis a banki és lakossági források maximális bevonása, a külföldiek felé devizában történő eladósodás csökkentése. (A külföldi kézben levő forint- és deviza-államadósság aránya jelenleg több mint 60 százalék.) Ennek hátránya, hogy elszívja a forrásokat az üzleti és lakossági beruházások elől, s ezáltal fékezi a növekedést. Tőke és hitel nélkül nincs fejlődés, az adott környezetben azonban ezek beáramlása legfeljebb korlátozottan várható.
Mivel Magyarország a magas kötvényhozamok miatt jelenleg inkább a pénzügyi befektetők számára vonzó, a működőtőke-befektetők számára a jogbiztonság hiánya miatt nem, ez összességében a külföldi források csökkenéséhez vezethet, ami egy tőkeszegény ország számára nagyon kedvezőtlen.
Ugyanakkor az MNB az alacsony alapkamattal és a növekedési hitelprogrammal igyekszik serkenteni a gazdaságot. A belföldi piaci kereslet lanyhasága, a befektetési környezet bizonytalansága – ezen belül az állami beavatkozások, piac-átrendezések és államosítások mind kiterjedtebbé válása, és a fejlesztések banki szempontból is gyakran kérdéses megtérülése - miatt azonban az általános beruházási (és hitelezési) hajlandóság szerény. (Egy szűk kört nem számítva.) Ugyanakkor az MNB aktivitása csökkenti a jegybanki tartalékokat, ami a kockázatok növekedését, majd hitelfelvételt tehet szükségessé.
A tőkehiány kezelése néhány „jó” multinacionális céggel való egyedi megállapodást – ennek már vannak jelei –, s előbb-utóbb a bankokkal való valamiféle kiegyezést tenne szükségessé. Ennek mértéke a gazdaságpolitika egyik kulcskérdése. Mivel a bankok teljes ellehetetlenítése az egyébként elérhető szerény növekedést is illuzórikussá tenné, a Kúria kompromisszumos állásfoglalása után a devizahitelesek ügyében nem várható a végtörlesztéshez hasonlóan drasztikus banki terhekkel járó döntés. A terhek egyoldalúan bankokra hárítása az EU számára is elfogadhatatlan, a költségvetésnek pedig nincs jelentős forrása a társfinanszírozásra. A legvalószínűbbnek az árfolyamgát kiterjesztése, a nemzeti eszközkezelő tevékenységének bővítése és ezzel a devizahitelek kivezetésének formális deklarálása tűnik.
Várhatóan folytatódik a belföldre szolgáltató piaci szektorok részleges államosítása, a piaci szereplők adózással és egyedi támogatással, jogszabályi tiltásokkal és ellenőrzésekkel, állami és önkormányzati megrendelésekkel való kormányzati szelektálása.
Mindez a hatékonyságra és a kereslethez való igazodásra kényszerítő verseny kikapcsolásához vezet. A gyakorlatban ebbe a sorba illeszkedhet a rossz vállalati hitelek állami felvásárlása – egy „rossz bank” létrehozása –, ami alkalmat ad az e hitelek fedezetéül szolgáló vagyontárgyak állami céloknak megfelelő – például kiválasztott ügyfeleknek való értékesítéssel történő – hasznosítására.
Minden bizonnyal tartósan fennmaradnak a kormány emblematikus, népszerű, de nagyrészt hatástalan, s gyakran káros mellékhatással járó céljai. Így a lakosságot sújtó „megszorítások” helyett első körben az üzleti szektor terheinek emelése (melyek így csak közvetve terhelik a fogyasztókat, aminek új példája a reklámadó bevezetése), a rezsicsökkentés megvédése, a statisztikailag kimutatott munkanélküliség csökkentése. A lehetséges mértékig, akár 2 százalék közeléig folytatódni fog az alapkamat csökkentése, vállalva azt, hogy az elszakad a versenytársak (például Lengyelország) alapkamatától, a piaci kamatok teljesen elszakadnak az elvileg irányadó kamattól, s a forint árfolyama tovább gyengül.
E gazdaságpolitika nem javítja az általános üzleti klímát, így nem alkalmas az évek óta romló versenyképesség javítására, a gazdaság tartós növekedési pályára állítására. Ezért 2014 csak kakukktojás lehet a magyar gazdaságtörténetben. Egyelőre, nemhogy az aranytojásnak, de még az azt tojó tyúkocskának sincs se híre, se hamva.
A kormány visszautasítja
A választásokon ismét kétharmadot szerző – a kampányban tömören csak folytatást ígérő kormánypártok – várhatóan nem változtatnak érdemben gazdaságpolitikájukon. Hivatalos dokumentumok egyelőre nincsenek, kormányprogram nem készült, a konvergencia-program pedig a kormány szerint is inkább csak technikai kivetítésnek tekinthető. Az EU, az EKB, az IMF, az OECD és a nemzetköz hitelminősítők elmúlt hetekben és hónapokban megfogalmazott, sok tekintetben egybehangzó kritikáit és ajánlásait a kormány visszautasítja. Sok jel mutat arra, hogy a gazdaságpolitika formálásában a Nemzetgazdasági Minisztérium az eddiginél is kisebb szerepet játszik, a stratégiaalkotás részben az MNB-ben, főleg pedig a miniszterelnök környezetében – a kormánypárti frakciókon s nem a kormányon keresztül – történik.
E területek piaci szolgáltatásait – a patikáktól a tankönyv-forgalmazáson át a nyelvoktatásig – az állam radikálisan átszervezte. Pénzügyi források híján az egészségügyi intézmények bővítik fizetős szolgáltatásaikat, melyek valós igényt elégítenek ki, de valódi reformkoncepció híján gazdaságilag és társadalmilag feszültséget keltő módon, miközben a valódi piaci megoldások tere nemhogy nem bővül, de szűkül. A munkaerő képzetlensége és rossz egészségi állapota, ennek családon belüli öröklődése a növekedés mind fontosabb akadálya. -->
