Ukrajna messze nincs ki a vízből azzal, hogy mostantól Szlovákia felől is kaphat földgázt. A lengyel, a szlovák és a magyar irányból együtt beszerzett mennyiség ugyanis még akkor is csak a szerény töredékét elégíti ki keleti szomszédunk igényeinek, ha ráerősítenek a takarékoskodásra, és igyekszenek a gáztól eltérő energiahordozókra támaszkodni. Ez utóbbi lehetőségeik ráadásul már be is szűkültek, mert az ukrajnai szénbányái nagy része a katonai eseményekkel terhelt térségeiben működött, és a harcok miatt a többségüket be kellett zárni.
Az Ukrajnának történő gázeladásokkal biztosan jól csak az ügyletekben részt vevő kereskedő és gázszállító cégek járnak. Igaz, nem jön ki rosszul a Gazprom sem, amely ugyan az ukrán Naftogaztól nem kap pénzt, de fizetnek helyette a Naftogaznak eladó európai kereskedők, legalábbis, amelyik orosz gázzal bizniszel.
A valódi megoldás értelemszerűen Ukrajna oroszországi importjának az újraindítása lenne. Az adott politikai helyzetben azonban ez legalább annyira nehéz feladat, mint amennyire elsőrendű is. Nem véletlen, hogy az EU a gázkereskedelmet kihagyta az Oroszországot sújtó szankciók sorából, és az sem, Oroszország is szigorúan eleget tesz európai szállítási kötelezettségeinek. A Brüsszel és Moszkva közötti rengeteg üzengetés után a napokban végre magas szinten is megindultak az ukrajnai gázellátásról a tárgyalások.
Ilyen helyzetben van-e értelme egyáltalán jelképes nagyságú gázszállításokat indítani? Mindenképpen. A kivitel az azt lehetővé tévő politikusok részéről egyértelmű állásfoglalás, a vevők részről pedig a függetlenedési szándék jele. Moldova épp a napokban adott át egy szerény kapacitású gázvezetéket, amelyen mától Romániából is importál. Sok évig a mi ausztriai importcsövünk is csak arra volt jó, hogy a nyomvonalát jelző, sárga táblák segítsék a kirándulókat a tájékozódásban. Most az orosznál olcsóbb gáz (is) érkezik rajta.
