A második Orbán-kormány Brüsszellel vívott harcában az elmúlt négy év legnagyobb eredményének a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését tartotta. Orbán Viktor ennek eléréséért is küzdött a legszívósabban, szinte kérlelhetetlen konoksággal. Nem egyszerűen azért, mert még a kormányra kerülése elején megkapta ezt házi feladatként Angela Merkeltől is, hanem főként azért, mert úgy értékelte: a gazdasági szabadságharc része, hogy az EU bürokratái ne üthessék az orrukat időről időre a kormány dolgába, ne csuklóztassák, ne fenyegessék az uniós támogatások befagyasztásával. Egyértelmű volt, hogy ha fene fenét eszik, akkor is 3 százalék alá nyomják az államháztartási deficitet.
Ez valóban sikerült, csakhogy a fránya EU-nak nem elég egyszerűen az eredmény, az is érdekli, hogy azt sikerülhet-e folyamatosan produkálni. Most a maga óvatos módján azt jelezte Brüsszel, hogy kellene itt még tenni ezt-azt, ha biztosan el akarja kerülni az ország a túlzottdeficit-eljárás újraindítását. A hiány tartósan 3 százalék alatt tartásához és az államadósság csökkenéséhez további intézkedéseket tart szükségesnek.
Az EU olyan, mint egy matematikatanár: nem elég neki, ha jó az egyenlet eredménye, azt is elvárja a diáktól, hogy tökéletes legyen a levezetés is. Most a kormány az eredményt mutogatja, Brüsszel meg azt, hogy a magyar levezetéssel nem jön ki hosszú távon az X<3 eredmény és a csökkenő adósság. Ennek az adok-kapoknak a tartóssá válására alighanem felkészülhetünk, mert a magyar államháztartási hiány 3 százalék alatt tartásának módja távol van attól, amit az EU fenntarthatónak ítélhetne. Arra is számíthatunk ugyanakkor, hogy Brüsszel nem fog továbblépni a szavakon mindaddig, amíg tényleg nem lesz a hiány 3 százalék fölötti.
Az államadósságnál nagyobb a baj, és ezt mindenki tudja. Ott is van egy bűvös 3-as szám. A 3-assal kezdődő forintárfolyam. Ha azonban ez tovább romlik, és az euróért 330 forintot is kell adni, akkor a kormánynak már nem a túlzottdeficit-eljárás lesz a legnagyobb baja.
