BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bank

Mínuszban a bankszektor

2014.11.25., kedd 05:00

Igazán senkit sem lephetett meg az a bő 330 milliárd forintos veszteség, amelyet a hazai bankszektor hozott össze az első háromnegyed évben. Az árfolyamrés semmissége és a visszamenőlegesen jogtalannak ítélt szerződésmódosítások nyomán a piaci szereplőknek céltartalékolniuk kellett, és most ennek látjuk az eredményét.

Úgy tűnik azonban, hogy a devizahitelesek megmentése és a forintosítás után sem óhajtják szem elől veszteni a szektort a döntéshozók, pedig a szereplők nagy része már tényleg csak annyit akar, hogy leírhassa a rá háruló veszteséget, és működhessen tovább. Hiszen jön a fair bankrendszerről szóló törvény, és gyaníthatóan újabb jogszabályok is születnek majd annak megakadályozására, hogy a szektor netán extraprofitot halmozhasson fel. A kormányzati/jegybanki kommunikáció ráadásul egyre kendőzetlenebbül szól arról, hogy a döntéshozók hogyan kívánnak beavatkozni a piaci folyamatokba: a terv most az, hogy négy-öt nagy szereplő (a jelenleginek nagyjából a fele) maradjon a piacon, 50-60-70 százalékos állami tulajdoni hányad mellett, és olyan szigorú szabályozókkal, hogy kénytelen legyen a folyamatos koncentráció irányába haladni a piac.

Persze a koncentrációval, illetve a fogyasztókat védő szigorú szabályokkal önmagukban nincs is baj, sőt – ha nem válik rendszeressé –, ezzel a most előállt bő 330 milliárdos mínusszal sem. A gond ott van, hogy az állam erőszakkal, a szereplőket és tulajdonosokat mintegy kiutálva óhajt jelentős befolyást szerezni a bankszektor felett, illetve akarja újraosztani a piacot, közben előnyhöz juttatva néhány, barátinak tekintett befektetőt.

Ebből a törekvéshalmazból viszont versenyképes bankszektor, egészséges lakossági piac és önállóan nőni tudó vállalati hitelezés nem fog kikerekedni. Annál inkább nagy a veszélye annak, hogy óriási veszteségek halmozódjanak fel pár év alatt, miközben a bankszektor nem tudja ellátni alapvető funkcióit. Pedig ehhez csak békén kéne hagyni végre.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.