A Szentkirályi átlépte a határait

Apám is eladta volna? Ezt a kérdést fel kellett tennie Balogh Leventének, amikor arról döntött, hogy kiadja-e a kezéből a Szentkirályi Ásványvíz Kft. feletti közvetlen irányítást. A családi cégek életében sokszor eljön ez a pillanat, és az érzelmek gyakran felülírják a gazdasági ésszerűséget. Beengedni sem könnyű valakit a családi üzletbe, de az igazán sorsfordító döntés az, amikor valaki a cég közvetlen irányítását és irányíthatóságáról hajlandó lemondani. A piaci lehetőségek kihasználásához szükséges tőkebevonási és növekedési kényszer azonban egy prosperáló cég alapító tulajdonosát, családját hamar ez elé a döntés elé állíthatja.

Balogh Levente el merte engedni a Szentkirályit annak érdekében, hogy megtartsa. Belátta, hogy a Szentkirályi sokkal nagyobbra már nem tud nőni saját kútfőből. A Balogh család mesébe vagy egyetemi katedrára illő módon a semmiből nagyon hamar felépítette Magyarország legnagyobb ásványvízmárkáját és 20 százalékos piaci részesedésű cégét. Ha akarná, élete hátralévő részében ezzel el lehetne, mint a befőtt. Ha viszont felteszi a kérdést (és feltette), hogyan tovább, akkor több lehetőség is állt előtte.

Az első egyszerű: eladni az egészet annak, aki a kopogtató vevők közül a legtöbbet kínálja. Ha benne akart maradni az ásványvízüzletben, akkor három út közül választhatott. Ha viszi tovább a céget családi tulajdonban, az jövedelmező, de unalmas folytatást kínált. Az eddigi társasági keretek között, az ő irányítása alatt megvalósuló regionális terjeszkedéshez, felvásárlásokhoz nem volt elég tőkéje vagy elég jó partnere, aki Balogh kezében hagyva a gyeplőt befektetőként pénzt adott volna ehhez. Maradt a harmadik, legnehezebb döntési lehetőség: lemondani az irányításról annak érdekében, hogy egy nagy, regionális cégcsoport részeként a Szentkirályi még nagyobb karriert érhessen el, Balogh pedig e cég kisebbségi tulajdonosaként növelhesse vagyonának értékét. Volt hozzá bátorsága, hogy a harmadik lehetőséget válassza.

Racionális döntés abból a szempontból is, hogy Balogh Levente okkal gondolhatja: a Szentkirályi elérte a határait a hazai piacon, de legalábbis közel lehet hozzá, és semmi garancia sincs számára, hogy ezt a pozíciót gond nélkül meg tudja tartani, különösen a vevőjévé váló cég Kékkúti-felvásárlása után. A csúcson szállt be egy még nagyobb üzletbe, ennek érdekében hajlandó volt lemondani az irányításról, kisebbségi tulajdonossá és elnökké válva a Szentkirályit magába olvasztó vevőben.

Tantörténet volt eddig is a Szentkirályi karrierje, és az lesz a mostani döntés után is. Csak még azt nem tudjuk, hogy mi a vége. Mindenesetre Balogh választása mások számára is példa: vagy piaci kiskirályok maradunk Magyarországon, vagy másokkal összefogva megpróbálunk nagy játékosokká válni Európában. Ha valaki nem tudja átlépni a saját árnyékát, menthetetlenül beszorul a tőkéje szabta határok közé, hiába van meg a cégében ezt meghaladó növekedési potenciál.