Bod Péter Ákos: Csak a szépre emlékezem

Gazdaságunk 2014-es növekedési mutatója a vártnál jobb lett, így számos elemző megemelte idei előrejelzését is. A kormány ebben a növekedési fordulat bekövetkeztét látja, és azt sugallja, hogy a jó adatok az alkalmazott gazdaságpolitika sikerét igazolják.

A Corvinus Egyetemen minap elmondott beszédében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megelégedettségének kifejezésén túl annak a reményének is hangot adott, hogy a gazdaságpolitikai irány kritikusai (közöttük e sorok szerzője) végre felülvizsgálják fenntartásaikat. Nos, ami a magyar gazdaságnak az előre jelzettnél jobb teljesítményét illeti, magam sosem tartoztam a fanyalgók közé, azt csakis örömmel nyugtázhatom. Más kérdés persze, hogy tartós gyorsulásról van-e szó, és különösen az, hogy a növekedési index vajon a gazdaságpolitikai irány jóságát támasztja-e alá.

Az utóbbival kezdve: ránézésre logikusnak látszik a kapcsolat. A kormány, mint mindenhol, céljának tartja a gazdasági növekedést, és ha a növekedés gyorsul, akkor az indokoltan tudható be saját teljesítményének. Az ilyen érvelés azonban sántít, hiszen a gazdasági életben mindig vannak megugrások, mint ahogy recessziók és hullámvölgyek is. A 2009-es évben mély visszaesést szenvedett el a magyar gazdaság, és bár az akkori kormány gazdaságpolitikáját is érte elemzői kritika – a megelőző évek gyakorlatát pedig különösen keményen bírálták –, de az adott nemzetközi helyzetben magát a visszaesés tényét (ám nem a mértékét) objektív szakértő nem tudhatta be kormányzati hibának. Majd jött a 2012-es év, amikor a költségvetési tervbe beállított növekedés helyett jelentős recesszió következett be, amit a kormány nem sietett gazdaságpolitikai sikerességének mércéjeként beállítani. Inkább arra hivatkozott – egyébként helyesen –, hogy a gyenge mezőgazdasági eredmények, a külső piac bizonytalanságai és egyéb egyszeri tényezők hatására alakult ki a negatív adat.

Valóban vannak gyengébb meg jobb konjunkturális évek, és a hullámzó teljesítményadatokból nem vezethető le, hogy mennyire jó a kormánypolitika. Az persze komolytalan álláspont, ha a visszaeséses éveket a külső viszonyoknak és a balszerencsének, a növekedési indexeket viszont a kormány érdemének tudja be valaki. A gazdaság ugyanis teljesíthet jól gyenge kormánypolitika ellenére is: ez esetben az eredmények még jobbak is lehetnének, ha a politika nem fogná vissza a gazdasági szereplők erőfeszítéseit. Másrészt viszont példás gazdaságpolitika mellett is beállhat visszaesés előnytelen objektív viszonyok mellett.

A manőverkritika a politikai ellenzék dolga. A szakma kritikai elemzése viszont a jelentős, tartós hatású tényezőkre irányul, mint amilyen az ország tőkeakkumulációs képessége, a termék- és tényezőpiacok működési rendje, a döntések kiszámíthatósága. Ennek jegyében érdemes visszatérni a kérdésre, hogy vajon fenntartható-e az elmúlt négy-öt negyedévben mért ütem. A gazdaságmodellezésen alapuló előrejelzések (csakúgy, mint a kormány saját számításai) rendre alulbecsülték a 2014-es esztendőt, hiszen nem számoltak egyedi tényezőkkel, mint amilyen az átlagosnál ismét jobb mezőgazdasági év, az uniós pénzek gyorsított lehívása és elköltése. Amikor a modellezők a gazdaság potenciális („természetes”) növekedési ütemét számszerűsítik, akkor vagy a megelőző időszak adatait tisztítják meg és vetítik ki, vagy pedig a tőke és a munkaerő állományának és a teljes tényezőtermelékenységnek alapján prognosztizálnak. Egy adott év tényleges kibocsátása nagyban elmaradhat a potenciálistól, mint 2009-ben, majd idővel zárul a kibocsátási rés, átmenetileg javítva a növekedési indexet: ilyen hatás érvényesült tavaly is.

A modellek a magyar gazdasághoz ma évi másfél százalékos természetes növekedési ütemet rendelnek. A politikusnak nem kellene sulykolnia a tavalyi csaknem négy százalékos növekedési adatot, mert vágyaink és reményeink ellenére hamar eljöhet a trend kisimulása. És akkor lehet magyarázkodni külső körülményekkel és egyedi tényezőkkel.