A taxisoknak húsz év alatt önerőből nem sikerült elérniük az országos piacot szabályozó új rendelet megszületését, az Uber és a hozzá hasonló szolgáltatók kellettek ehhez. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan ki kinek fogja megköszönni az új jogszabályt.
A taxizást mind ez idáig az 1988-ban megszületett minisztertanácsi rendelet szabályozta, s bár azt az elmúlt időszakban többször módosították, új jogszabályt csak most sikerült megalkotni. Pedig a kormány már egy kitaposott úton haladhatott, hisz a főváros jó példával járt elöl. Jóllehet a fővárosi taxirendelet megalkotását is hosszas tárgyalások előzték meg. A rendeletet megalapozó egyezség megszületését nemcsak a piac és az önkormányzat közötti viták késleltették, de esetenként a különböző taxisszövetségek közötti konfliktus is megakadályozta az előrelépést. Hosszas diskurzus folyt az autók színéről, felszereltségéről, de a legnagyobb vita természetesen a tarifák miatt alakult ki. A főváros végül két éve rendet vágott a piacon.
Ezek után természetes lett volna, hogy kormány a pesti példát rövid időn belül átülteti az országos jogszabályba. Nem ez történt. Újabb tárgyalások kezdődtek, amelyek aztán lelassultak. Mígnem megjelentek az internetes applikációknak köszönhető közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások (az Uber, a Wundercar, a Blablacar), amelyek alacsonyabb áraiknak, kiszámíthatóságuknak, nyomon követhetőségüknek köszönhetően – főleg a fiatalok körében – hamar népszerűek lettek a piacon. Mellettük szólt az informatika, a mobilalkalmazások térnyerése is. Ezek rövid időn belül kikezdték a hagyományos taxispiacot, amelynek szereplőit példa nélkül összekovácsolta.
A kormány végül az ő hangjukat hallotta meg, és nem arra törekedett, hogy megoldást találjon az infokommunikációs világ legújabb kihívására, például azáltal, hogy kitalálja: miként adóztatható az Uber-sofőr. Ehelyett az évszázados taxispiac keretei közé vonta a fejlődést. A toporgás után lépett egyet: visszafelé.
