Az utolsó békeév

Az egyetemes szolgáltatók régóta mondják, hogy veszteséges a gáz- és az áramszolgáltatásuk. A kétkedők szerint ez csak könyveléstechnika kérdése.

Mivel az utóbbi érv találgatás, maradjunk a hivatalos adatoknál: 2014-ben több mint az ötödével esett a terület forgalma a gáz szegmensben, és több mint a tizedével az áraméban. Ez talán betudható a lakosság takarékoskodásának és a – részben piacidegen elemekből álló – rezsicsökkentésnek. Ám valami mégsincs rendben, ha az érintett tevékenység egyik szolgáltatónak sem hozott nyereséget, ráadásul a saját tőkéjét többnek is mínuszba nyomta. Van példa mínusz 30 milliárd forintos saját tőkére is.

Nyilván kibogozható, hogy a többségében csúfos szereplésből mi írható a válság, mi a piaci hatások, mi a szegmens állam általi, egyre szigorúbb szabályozása, vagy esetleg a könyvelési megoldások rovására. Ám fontosabb, hogy a felsoroltak eredője milyen jövőt ígér az érintett társaságoknak, de még ennél is előbbre való, hogy az állam egyáltalán hagy-e a számukra az általa kijelölttől eltérő mozgásteret.

Úgy tűnik, nem. Így viszont szinte már mindegy, hogy e ki tudnának-e lábalni jelenlegi rossz helyzetükből, vagy nem. A fő kérdéssé az vált, hogy mire lesz képes a helyüket átvevő állami holding. Az ígéretek és várakozások többsége azon alapul, hogy egy egységes, áttekinthető, az állami infrastruktúra áldásait élvező és nem nyereségérdekelt tevékenység csak hatékonyabb és olcsóbb lehet, mint az, amelyet felvált. Az aggályok – egyes érdeksérelmeken túl – főként közgazdaságiak.

Ha ugyanis az állam nem kedvez a saját szolgáltatójának más piaci szereplők rovására, ha ennek a szolgáltatónak is elő kell teremtenie a szükséges pénzt a tevékenység fenntartására, fejlesztésére, mellette minden hónapban meg kell előlegeznie egy ország lakosságának a gáz- és az áramszámláját, akkor ez a szolgáltató sem lesz könnyű helyzetben. Egyéb híján mégis annak kell szurkolnunk, hogy sikeres legyen. A saját áram- és gázellátásunk érdekében.