Sokan meglepődtek, hogy a Standard & Poor’s nem adta meg Magyarországnak a pozitív kilátást, amely a felminősítés előszobáját jelenthette volna. A hitelminősítő változatlanul hagyta a befektetésre nem ajánlott adósminősítést és annak stabil kilátását is, ami azt jelzi, hogy a közeli jövőben nem is akarja kiemelni Magyarországot a bóvli kategóriából. Ezzel pedig csökkent annak az esélye, hogy rövid időn belül két hitelminősítő befektetési ajánlást adjon a magyar adósságra, ami kellene több befektető visszacsábításához, és stabilizálhatná az állampapírpiacot, tartósan olcsóbbá téve az adósság finanszírozását.
Már csak a Moody’s és a Fitch értékelésében bízhatunk idén, és ha ők sem minősítenek fel, akkor jöhet az újabb csalódás. A kormány évek óta bízik abban, hogy a hitelminősítők elismerik a magyar gazdaság javuló helyzetét, de csak nem enyhül meg a szívük. A viszonylag gyors gazdasági növekedést, a csökkenő munkanélküliséget, az alacsony költségvetési hiányt vagy a külső adósság dinamikus leépülését elnézve azonban jogosnak tűnhet, hogy néhány elemző már-már szinte követeli a felminősítést.
De a hitelminősítők nem csak ezeket a makroszámokat nézik. Örülnek persze, hogy a W alakú recesszió után visszatért a gazdasági növekedés, és annak is, hogy közel egy évtizednyi fiskális alkoholizmus után stabilizálódott a költségvetés, de ezzel még nincs minden rendben. Tudják, hogy a GDP növekedését számos egyszeri hatás segíti, például az EU-források gyors lehívása, a jegybanki hitelprogram vagy az olajár összeomlása, a munkanélküliség nagymértékű csökkenésében pedig kulcsszerepet játszik a közfoglalkoztatás.
Visszatérő problémájuk Magyarországgal, hogy kiszámíthatatlannak tartják a gazdaságpolitikát. Amíg ők is azt látják, hogy a külföldi működő tőke kerüli az országot, nincs olyan nagyberuházás, mint amilyen a Mercedes volt, és számos cég inkább csomagolna, mintsem idejönne, addig nem érdemes azt várni, hogy sokkal jobb minősítésünk legyen. Legfeljebb egy kis szerencsével lassan kikerülhetünk a bóvliból.
