A nyersanyagpiaci hullámvasút

A globális nyersanyagpiaci szuperciklust aligha lehet új jelenségnek tekinteni. Bár a részletekben eltéréseket lehet látni a korábbiakhoz képest, a fő nyersanyagexportőrök azonban gyakran a már ismert módon reagálnak a jelenségre, illetve a gazdasági következmények is a korábbi sémák szerint alakulnak. A nyersanyagár-ciklusok kiszámíthatósága azonban – hasonlóan ahhoz, mint amikor egy hullámvasúton ülünk – nem teszi könnyen megemészthetővé a fel- és lemeneteket.

A XVIII. század vége óta hét-nyolc boom is lezajlott az olajon kívüli nyersanyagok áraiban a feldolgozott termékek áraihoz viszonyítva (a konkrét szám attól függ, miként definiáljuk a csúcs- és mélypontokat.) A boomidőszakok jellemzően hét-nyolc évig tartanak, de az, amelyik 1933-ban kezdődött, közel két évtizedet ívelt át. Ez utóbbit elsősorban a II. világháború, majd az azt követő európai és japán újjáépítés, illetve a gyors amerikai növekedés tartotta fenn. A legutóbbi boomidőszak, amely 2004-től 2011-ig tartott, jobban beleillik az átlagos trendbe.

A nyersanyagár-csökkenéssel járó időszakok – amelyekben az árak esésének mértéke több mint harmincszázalékos a csúcsokhoz képest – átlagosan hasonló ideig, mintegy hét éven át tartanak. A jelenlegi árcsökkenés időszaka már a negyedik évében jár, és az olajon kívüli nyersanyagok árai (a feldolgozott termékek exportáraihoz viszonyítva) eddig mintegy 25 százalékkal estek.

A nyersanyagár-emelkedéseket általában növekvő jövedelmek, stabilabb költségvetési helyzet és valutaárfolyam, tőkebeáramlás, valamint csökkenő hitelköltségek kísérik. A lejtmenetek során ezek a trendek megfordulnak. Azóta, hogy a jelenlegi árcsökkenés időszaka négy évvel ezelőtt elkezdődött, számos nyersanyagexportőr gazdasági aktivitása jelentősen lelassult, valutáik árfolyama a közel egy évtizeden át tartó viszonylagos stabilitást követően gyengült, a kamatfelárak növekedtek, és a tőkebeáramlás elapadt.

Hogy mennyire fájdalmasak tudnak lenni a lejtmenetek, az jórészt attól függ, hogy a kormányzatok és az egyének miként viselkedtek a fellendülés időszakában. Ha gazdasági helyzetük javulását folyamatosnak érzik, akkor a fogyasztás és a beruházások szintjének növekedési mértéke gyakran meghaladja a jövedelmek bővülési ütemét, és így az állami és a magánszektor eladósodottsági szintje emelkedik. A kockázat az, hogy amikor a hullámvasút lefelé tart, akkor adósságválság rázza meg a piacokat.

Valóban, a nyersanyagárak esését gyakran kísérik bank-, valuta- és államadósság-válságok, és a válságok elkerülése kiemelt témája lesz a politikusoknak, ahogy azt a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi World Economic Outlook jelentése is kiemelte. Nem véletlen, hogy a nyersanyagárak legutóbbi zuhanása – amely az 1970-es évek végétől 1992-ig tartott – egybeesett egy több mint egy évtizeden át tartó államadósság-válsággal a fejlődő világban.

Természetesen ez utóbbi nem egy átlagos lejtmenetnek számított. Éppen ellenkezőleg, ez az eddigi legsúlyosabb nyersanyagár-összeomlás volt, amely negyvenszázalékos árcsökkenést okozott. Azzal pedig még inkább eltért az átlagos árzuhanásoktól, hogy valójában három árcsökkenési hullámot fogalt magában, közöttük egy-két éves szünetekkel. Az első árzuhanási hullám az amerikai Federal Reserve azon törekvésével esett egybe, amely 1979 őszén az inflációt próbálta kordában tartani, és amely a nemzetközi kamatráták emelkedését, illetve az amerikai és más gazdaságok recesszióját okozta. Az 1985-ben kezdődött második hullámban a kínálati bőség tükröződött, miután számos nyersanyagexportőr egyszerre kívánt kemény valutát szerezni, gyakran a gazdasági válság közepén. A harmadik, 1989-től 1992-ig tartó hullámban a Szovjetunió szétesése játszott szerepet, amikor az ottani gazdasági termelés összeomlott.

A kérdés most az, vajon a jelenlegi összeomlás hasonló pályát fog-e leírni, és az utóbbi időszak szünete után hamarosan egy újabb áresés következik-e. A választ elsősorban, de nem kizárólag a kínai gazdasági helyzet alakulása határozza meg. Ha a kínai gazdaság lassulása folytatódik, akkor valószínűleg a nyersanyagárak esése is tovább tart, miután nincsen más olyan gazdaság, amely képes lenne a keresleti hiányt betölteni. Az amerikai gazdaság növekedése várhatóan hamarosan lassulni fog, ahogy a Federal Reserve kamatot emel. Emellett Európa mostani viszonylagos élénkülése valószínűleg mérsékelt lesz, és a szolgáltatásokra szorítkozik.

Továbbá a nyersanyagpiaci ciklus mostani szakaszában az árak alakulása jellemzően lefelé tartó tendenciát mutat. A boomidőszak végére sok nyersanyagexportőr hajtott már végre olyan beruházási projekteket, amelyek a termelés növelését célozták. Ahogy ezek a beruházások termőre fordulnak, a megnövekedett kínálat fenntartja majd a lefelé tartó nyomást az árakon. Továbbá az a helyzet, hogy sok feltörekvő piaci gazdaság kormányzata érhetően nem szeretne jelentős és tartós folyófizetésimérleg-hiányt, arra vezeti azokat, hogy az alacsonyabb exportárak semlegesítésére növeljék az export volumenét, még ha ez még lejjebb viszi is az árakat.

A mostani nyersanyagpiaci hullámvasút valószínűleg még nem ért véget. Bár nem tudhatjuk biztosan, mi következik, az lenne ésszerű, ha egy újabb árcsökkenésre készítjük fel magunkat, és közben mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük az összeomlást.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org