Az egyenlőtlenség rejtvénye
Az elmúlt évtizedben a jövedelmi egyenlőtlenség a nemzetközi politikai egyik legsürgetőbb kérdésévé vált a terrorizmus, a klímaváltozás, a járványok és a gazdasági stagnálás mellett. A figyelem ellenére azonban kevés potenciálisan hatékony megoldási javaslat fogalmazódott meg. Az egyenlőtlenség csökkentéséhez szükséges legjobb intézkedések meghatározása továbbra is megoldandó rejtvény.
Érdemes összehasonlítani a világ két legnagyobb gazdaságát annak megértéséhez, hogy a problémának a kezelése miért okoz nehézséget a politikusoknak. Az Egyesült Államok piacgazdasággal bíró liberális demokrácia, amelyben a termelési tényezők magántulajdonban vannak. Ezzel szemben Kínát egy olyan politikai osztály uralja, amely elutasítja a demokráciát. Gazdaságát pedig – a több évtizedes múltra visszatekintő piacpárti reformok ellenére – továbbra is jelentős állami beavatkozás jellemzi.
Bár a két állam politikai és gazdasági rendszere radikálisan eltér egymástól, a két országban majdnem ugyanakkorra a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke. Mindkét ország Gini-koefficiense – amely a leginkább elterjedt mutatószáma a jövedelmi egyenlőtlenségnek – 0,47 körüli (az index 0 és 1 között mozog, és minél kisebb, annál alacsonyabb az egyenlőtlenség mértéke – a szerk.).
Egy fontos kérdésben azonban a két ország helyzete jelentősen eltér. Az USA-ban az egyenlőtlenség mértéke egyre gyorsabb ütemben növekszik: 1978-ban az amerikai lakosság legvagyonosabb felső egy százaléka tízszer volt gazdagabb a lakosság többi részéhez képest. Ma a legfelső egy százalék átlagjövedelme mintegy 30-szor nagyobb a többi 99 százalék átlagjövedelméhez képest. Ugyanezen időszak alatt Kínában az egyenlőtlenség mértéke csökkent.
A szabad piaci kapitalizmus a jövedelmek növekedésének és a jelentős gazdasági többletek elérésének legjobb rendszerének bizonyult, ha viszont a jövedelemelosztást nézzük, akkor jóval gyengébb teljesítményt tud felmutatni.
A legtöbb demokratikus társadalom baloldali redisztribúciós politikával vagy jobboldali kínálatoldali megközelítéssel próbálta meg kezelni a problémát. Az USA-ban a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke folyamatosan nőtt mind a demokrata, mind a republikánus elnöki ciklusok ideje alatt. Kína e téren elért sikere a keménykezű rendszerek lehetséges előnyeire mutat rá. Ez pedig sok nyugati politikust igen kellemetlenül érinti.
Azok, akik a jövedelmi egyenlőtlenség kérdésének jelentőségét lekicsinylik, úgy tartják, hogy az államnak a gazdagok és a szegények közötti szakadék csökkentésére irányuló törekvések helyett azt kellene biztosítania, hogy minden állampolgár egy alapvető életszínvonalat – beleértve a megfelelő táplálkozást, lakhatást, a minőségi egészségügyi ellátást és a modern infrastruktúrát – élvezhessen. Valójában egyesek azt vallják, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség hajtja a gazdasági növekedést, és a redisztribúciós transzferek gyengítik az ösztönzőket a munkához, viszont csökkentik a termelékenységet, a beruházásokat, és végül a teljes közösségre károsan hatnak.
A társadalmak virágzásához azonban a gazdasági növekedés egyedül nem elegendő. A társadalmak megsínylik, ha a szegények nem látják a sorsuk javulásához vezető utat. A társadalmi mobilitás mértéke az USA-ban és máshol is csökken. Ez aláássa az „amerikai álomba” vetett hitet, amely szerint a kemény munka révén a szüleinkénél jobb életet lehet elérni. Az elmúlt harminc évben több mint megfeleződött annak a valószínűsége, hogy a jövedelmi elosztás alsó negyedébe született amerikai a felső negyedben fejezi be életét.
Természetesen ennek ellenére komoly előrelépések is történtek. Az elmúlt ötven évben azáltal, hogy olyan országok, mint Kína és India, két számjegyű növekedést értek el, a globális Gini-együttható értéke 0,65-ról 0,55-ra csökkent. További javulás azonban már nem valószínű, legalábbis belátható időn belül. A legtöbb feltörekvő ország gazdasági növekedésének mértéke 7 százalék alá lassult. Ez azért lényeges szempont, mert e küszöbérték megléte esetén tud megduplázódni egy generáción belül az egy főre jutó jövedelem mértéke. Sok országban a növekedési ráta azon szint alá csökkent, amely a szegénység mértékének jelentős csökkenéséhez szükséges.
A borús gazdasági kilátásoknak súlyos következményei vannak. Az egyre nagyobb mértékű egyenlőtlenség táplálja majd a politikai nyugtalanságot, ahogy az emberek a saját kilátásaik romlását látják. Azok a beszámolók, melyek szerint 158 tehetős adományozó tette össze a 2016-os amerikai elnökválasztási ciklus első szakasza kampányköltségeinek felét, rámutatnak arra az aggodalomra, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség politikai egyenlőtlenséghez vezethet.
Globálisan a gazdasági konvergencia lassulásának hasonló következményei vannak: ahogy a gazdag országok megtartják túlzott befolyásukat világszerte, az a szegények elégedetlenségéhez és radikalizálódásához vezet. Amilyen nehéznek tűnik a jövedelmi egyenlőtlenség rejtvényének feladványa, annál súlyosabb kihívásokat okozhat annak megfejtésének elmaradása.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
